Méla blogja

Minden ami eszembe jut.

Személyes naplóm!

Nyílvánosság kizárása nélkül adom közre írásaimat!

Címkefelhő
Feedek
Megosztás

Ide jutottunk

2018 október 16, kedd

Ide jutottunk!

Oda jutott kis világunk, hogy egyre több az utcán élő, jövőnket meghatározó gyermek, akik családok éve ide, családok éve oda mégis az utcán csellengenek! Szegény családok tengetik életüket napi pár száz forintból, állami gondoskodásban élők csak a Nevelő szüleik, vagy a Nevelőik jóindulatából laknak jól, mert az állami normatíva nem emelkedett 10 éve. Minden kormányhoz közeli egyén gazdagszik, oligarchák zsírosodnak, mindeközben családok ezreit teszik utcára, ezáltal gyerekek sokasága kerül nagyon rossz körülmények közé. Segítség csak az Egyházi és a Civil szervezetektől van néha, de már Ők sem tudnak sokat tenni, mert nekik is elfogy a keret. Pályázhatnak, de kevesen nyernek, mert a pályáztatók is már előre tudják ki fog nyerni! Magyarul, aki tenni akar oldja meg maga! Bezzeg a multikat nem érdekli a jövő, csak a saját zsebük a családjuk és a haveri kör! Gyerekek és felnőtt fiatalok vannak kilátástalan helyzetbe, mert segítség az csak a kormánypropagandában létezik! Manapság az az említésre méltó és támogatást kapó, amely hasznot hoz. No nem a célzott személyeknek, hanem azoknak, akik közel ülnek a tűzhöz! Minden nap látom az utcán élőket, hogy miként tengetik napjaikat, de zaklatáson kívül nem sok mindent kapnak! Minek kell történnie, hogy megbecsüljük azokat, akik tesznek és továbbra is szeretnének tenni ezekért az emberekért? Nekik is véges a költségvetésük! Ébresztő! Ébredjünk fel és támogassuk a segíteni akarókat, mert elvész a jövőnk! Sajnos ide jutottunk!

Mi lesz a vége?

2018 október 6, szombat

Honnan indul és hova jut! Amiről kevés szó esik, arról szeretnék most beszélni! Miért van a „Z” nemzedék olyan helyzetben amilyenben!? Ezt a kérdést járjuk körbe egy kicsit. Ahhoz, hogy megértsétek miért írom e sorokat, egy kicsit vissza kell kanyarodni az időben! Anno a 20. század vége felé megjelentek kicsi országunkban is a bódító szerek. Először csak enyhébb változatok, mint a ragasztó, benzol származékok és társaik! Ezek a szerek nem voltak erősnek nevezhetők, de bódító hatásuk és függőséget okozó hatásuk egyaránt meg volt. Fiatalok tucatjai kerültek hatása alá, hiszen könnyen beszerezhető és olcsónak számító szerek voltak. Koncerteken, fiatalok által sűrűn látogatott rendezvényeken az alkohol mellett egyre gyakrabban tűntek fel ilyen szerek és okoztak viszonylag hamar eufórikus állapotot, ami aztán a szerek hatásának elmúlta után, emlékezetkiesést később szervi károsodást okoztak. Ezzel egyidőben megjelentek a munkanélküliség jelei, hiszen törvény már nem büntette a munkahely nélküliséget, a munkakerülést! Olyan fiatalok és sajnos középkorúak is lecsúsztak, utcán élőkké váltak, akik el sem tudták volna képzelni, hogy velük is megtörténhet,  aztán sokszor csak a bódító szerek okoztak pillanatnyi vagy rövid ideig tartó feledést, és olcsóbb volt, mint az alkohol! Ennek hatására, és más egyéb tényező miatt, aztán családok mentek tönkre, fiatalok szervezete roncsolódott anélkül, hogy tudomást szereztek volna, vagy érdekelte volna a használót.

Igy érkeztünk el az írásom tulajdonképpeniségéhez! Ahogy a szabadság hálója szélesedett, úgy jöttek országunkba az erősebb szerek, a drogok! Megjelentek a terjesztők és számolatlanul ontották a keményebbnél keményebb drogokat. Az újdonság erejével hatott és széles rétegek megcélzásával, egyeseknek könnyű pénzkeresetként, másoknak a kilátástalanságból való kikerülés a felejtés, valakinek a mámorító érzés és a „buli” hangulatát hozta el. Ezzel együtt egyre több családban fordultak elő családon belüli viták, veszekedések, mert a szerek használói mindent elkövettek az utánpótlás beszerzésének érdekében. Bűnözőkké váltak olyan emberek, akik azelőtt ezt el sem tudták képzelni! Hát azt hiszem erről eddig nagyon sok fórumon lehetett hallani és elégszer kivesézték már ezt a témát, de Én most egészen mást szeretnék a közönség elé tárni! Úgy gondolom mindenki tud a témáról, de senki nem akar beszélni róla, mert sokakat érint és ki tudja hol a vége?! A drogok elleni harc igencsak sziszifuszi! Államok hadseregei fognak össze, magas kormányszintű diplomáciai tárgyalásokon napirendre kerül szinte minden országban, milliókat költünk megelőzésre, előállítók és terjesztők elleni harcra és semmi látszata nincs. A drogok fogyasztóinak száma nem csökken, a terjesztők egyre nagyobb területeket foglalnak el, és sokszor előrébb járnak a bűnelkövetők, mint a bűnüldöző szervek! Ha megvizsgáljuk ezeket az erőfeszítéseket és belegondolunk, hogy mekkora összegeket költünk a megelőző előadásokra, vagy intézkedésekre, felvilágosításra és a drogterjesztők elleni harcra, szerintem elenyésző lenne az az összeg, amit az általam vázolt jelenségre költeni kellene! Ez pedig a drogos állapotban élő szülők és családok „gyermeknevelése”

Azért tettem idézőjelbe, mert ez nem gyermeknevelés, csak annak csúfolása. Milyen szülő az, aki bedrogozva él szexuális életet és milyen gyermek születik az ilyen kapcsolatból? Mi a következmény és milyen gyermek nevelkedik olyan családban, ahol mindkét szülő masszív drogos? Ezek a gyermekek bizonyítottan sérülten, testi és lelki fogyatékossággal jön világra és a nevelése az elvárható normától igencsak messze van. Hogyan neveljen egészségesen, hozzáértéssel egy gyermeket az a szülő, aki azt sem tudja, miként fogja meg a gyermekét. Egyáltalán van e olyan tiszta pillanata az anyának, amikor érti és érzi, hogy a saját gyermekét tartja a kezében. Milyen anyatejet szopik a gyermek egy drogos anyától? Kitől tanuljon a gyermek, ha még a szülők sem tudnak nagyon sok mindent a gyermeknevelésről?! Ezek azok a kérdések, melyeket felül kellene vizsgálni minél előbb. Ezekből a családokból aztán ellátatlanság, elhanyagolás, alkalmatlanság, családon belüli erőszak vagy egyéb ok miatt kerülnek a gyermekek állami gondoskodásba, ahol szintén nem tudják maximálisan biztosítani számukra a tisztességes életre való nevelést és nem az alkalmatlanság, hanem az anyagiak és sokszor a szakmai támogatottság hiánya miatt. Fennen hangoztatja minden kormány, hogy mennyit költ a gyermekek szociális biztonságára és milyen erőfeszítéseket tesznek, hogy az állami gondoskodásba került gyermekek visszakerülhessenek a vér szerinti családjukba! Milyen családba? Vizsgálja valaki is a család fogalmát? Teszünk bármit is annak érdekében, hogy a szülők alkalmasságának, vagy alkalmatlanságának megállapítása és a gyermek családból történő kiemelése után annak érdekében, hogy a család ismét család lehessen? Számtalan alkalommal előfordult, hogy a visszagondozás után pár hónap elteltével ismét ki kellett emelni a családból a gyermeket, mert ismét veszélyben volt a nevelkedése! Kötelezzük e az életük rendezésére és segítjük e a szülőket, vagy csak hagyjuk, hogy minden menjen a maga útján, hiszen felnőtt emberek és a gyermeket biztonságban elhelyeztük, aztán hatra dőlünk és simogatjuk a buksikánkat, hogy mekkora erőfeszítés tettünk azért, hogy egy ilyen családból kiemelt gyermek jó helyre kerüljön! Azt már nem kérdezi senki, hogy ki is neveli ezeket a gyerekeket!? A Nevelőszülő és az intézményekben dolgozók, valamint sok esetben az utca! Viszont, ha a fentebb leírt összegekből kicsit lecsípve többet fordítanánk a szeren élő szülők, bűnöző és léha életmódot folytató felnőttek szemléletformálására, ha olyan törvényeket hoznánk, amivel meg lehetne előzni, hogy növeljük az állami gondozásban élők létszámát, ha tisztességesen megfizetnénk a szakembereket, ha megfinanszíroznánk a gyermekintézmények kiváltását családias jellegű otthonok kialakításával és még sorolhatnám, de nem ezt teszik! Munkanélküliség helyett jelenleg munkaerőhiány van, de a szert használók társadalma nem változott, számuk a szakemberek szerint nem csökkent és egyre keményebb drogok jelennek meg a piacon. Azután beszéljünk azokról, akik drog hatása alatt, vagy bedrogozva erőszak miatt lettek állapotosak és szülték meg gyermekeiket, akiket aztán magára hagyva, vagy inkubátorba elhelyezve (jobb esetben) sokszor név nélkül kerülnek állami gondozásba! Aztán a felelősségre vonás kérdése, ami minden esetben elmarad, kivétel a súlyos bűncselekmény! Véleményem szerint minden gyermek ellen elkövetett cselekmény bűncselekmény és kiemelten súlyosan kellene büntetni! Több országban van lehetőség azokat a szülőket eltartásra kötelezni, akitől állami gondozásba kerültek gyermekek. Természetesen megvizsgálva az okokat! Ma a gyámügyi szabályozások lehetővé teszik a térítés kiszabását, de ritkán él vele a gyámhivatal. Miért? Miért engedjük, hogy alkoholmámorban vagy bódító szerek által okozott örömteli állapotban fogant gyermekek szülei büntetlenül és következmények nélkül hozzák világra sorozatosan gyermekeiket, szakemberek által tudva, hogy sérült emberke lesz belőlük! (Tisztelet a kivételnek)

Végső megjegyzésként csak annyit, hogy mielőtt megírtam e pár sort több írást elolvastam, sok előadást meghallgattam és megnéztem a témát érintő felvételeket, beszélgettem szakemberekkel és túlzás nélkül állíthatom, hogy sok esetben egyezett a véleményünk. Abban is egyetértettünk, hogy zengzetes szavak helyett a tetteket kellene most már előtérbe helyezni, mert a kampány ígéretek már nem segítenek! Minden kormánynak meg volt a szociális programja, de nem igazán sikerült betartani, vagy nem igazán akarták megvalósítani, mondván így olcsóbb!

Elismerem, hogy a drogmegelőzésre és a bűnüldözésre is kell fordítani és hogy sokba kerül, de az sem kerül kevesebbe, ha nem vesszük észre a következményeket, vagy észrevesszük, de nem teszünk ellene semmit. Ez egy valós társadalmi probléma és azért írtam le, mert úgy érzem nem kap akkora figyelmet, amekkorát megérdemelne és a végeken dolgozók (Nevelőszülők,. Gyermekfelügyelők, Nevelők, Pedagógiai asszisztensek stb..) Nem kapnak sem erkölcsi sem anyagi elismerést Az állam hozzájárulása a nevelt gyermekek megfelelő neveléséhez sem elégséges, sőt mondhatnám: kritikán aluli és elégtelen. Ezek az anyagi és erkölcsi hiányok mindenképpen sürgősségi intézkedést kívánnak, legfőképp a fent leírt réteggel kapcsolatban. Összeomlás szélén állunk és csak a Gyermekvédelemben dolgozók hivatásszeretet és a gyermekszeretet tartja egyben a jelenlegi intézményrendszert! Kérjük, sőt követeljük a minél előbbi intézkedést, mielőtt kirobbanna a gyermekvédelmi válság!

Emberek vagyunk

2018 augusztus 19, vasárnap

Emberek

Nem a bőrünk színe, nem a beszélt nyelv határozza meg az Embert! Viselkedése, embertársaival való kapcsolata és még sok minden utal arra, hogy miként élünk egy közösségben. Aki a törvények fölé helyezi magát, kihasználja a másikat, elhanyagolja a családját, alapvető emberi magatartásformákat nem képes megérteni és betartani, aki nem akar a társadalom hasznos tagja lenni, azzal nem lehet és nem is akarok együtt élni. Nem akarok olyanokon segíteni, aki semmit nem tesz magáért, csak a megoldást várja. Nem akarok olyan ember szomszédja lenni, aki nem tiszteli a határokat és nem fogadja el a többség akaratát. Kinek lehet és érdemes segíteni? Csakis annak, aki maga is tesz valamit azért, hogy kiérdemelje a segítséget. Valaha az ilyen embereket kirekesztették, megbélyegezték. Mi ne süllyedjünk le olyan szintre, hogy megbélyegezzünk embereket, de igenis éreztessük velük, hogy Ők sem tehetnek meg mindent. Tartassuk be a törvényeket, lépjünk fel keményen azok megsértői ellen és ne engedjük, hogy gyermekeik azt az életmódot folytassák, amit felmenőink, csupán azért, mert az könnyebb! Mindenkinek könnyebb lenne úgy élni, hogy várjuk a mások segítségét, bűnözünk, mert az kifizetődőbb! Biztos, de nem erkölcsös. Nehéz az élet tanulással, munkával, de ez a Rend! Káoszban nem lehet élni! Találjuk meg a módját, hogy embereknek ne kelljen félni este az utcán azért, mert mások nem hajlandók megérteni azt, hogy saját hazánkban nem akarunk fenyegetettséget! Értelmes ember azért van a földön, mert tanul és dolgozik. Fogadja el mindenki és nem lesznek problémák!

Gondolat

2018 július 25, szerda

Legnagyobb kincsünk, a gyermek! Óvjuk védjük, támogatjuk, neveljük, gyógyítjuk! Aggódunk, ha születik! Féltjük, ha elesett és gyenge! Örülünk, ha egészséges és féltjük, ha nem! Szülők vagyunk! Feladatunk a jövőre vigyázni, nevelni, hogy a későbbi életünk biztos támasza legyen. Neveljük, gyógyítjuk aggódunk érte még akkor is, ha nem a vérünkből született. Nem számít Nekünk a származás, nem számít a bőre színe, nem számít, hogy egészséges, vagy fogyatékkal élő, Mi akkor is Neveljük. Napjainkat áldozzuk, hogy Ember legyen belőle! Nem fáradunk, nem omlunk össze, nem hagyjuk, hogy eluralkodjon rajtunk a tehetetlenség érzése, „csak” tesszük a dolgunkat! Kik vagyunk? NEVELŐSZÜLŐK, akik teszünk azért, hogy a mások által elhagyott gyermek otthonra és családra találjon!Ezért dolgozunk! Kérlek ne bántsatok, hagyjatok dolgozni, ha már segíteni nem tudtok! Köszönjük!

 

Ember voltam(vagyok)

2018 július 19, csütörtök

Voltam valaha egy Ember, aki megszületett, Óvodába, Iskolába járt, tanult, majd dolgozott. Családot alapított, gyermeket nevelt. Erején felül teljesített, hogy családjának előteremtse a mindennapit. Aztán évek múltán jött a megváltozhatatlan! Betegség döntötte le, ami gyógyíthatatlan. Egyszerre vége lett mindennek. Tehetetlenség, düh, elkeseredettség kerítette hatalmába, úgy érezte, minden hiába való volt. Félbehagyva a munkáját, összeomlani érezte a maga és családja életét. Minden nap más gondolatok gyötörték, gondok redőzték homlokát. Hogyan tovább? Gyógyulás egy olyan betegségből, amiből nem lehet? Mi lesz a családdal?! Gyerekek még nem indultak el az életben, segítségre szorulnak, de kitől!? Tehetetlenség érzése kergeti depresszióba! Nem alszik éjszaka, de nem a fájdalomtól, hanem a tehetetlenség és a megoldatlan problémák gondolataitól. Még van miből eltartani Őket, még nem fenyeget az „adósok börtöne”,

de nem jut előbbre, úgy mint régen. Kimozdulni sincs kedve, csak vizsgálatokra és kezelésekre jár. Barátai ritkán keresik, talán elfelejtették? Nem jár már nyaralni, nem megy kirándulni a családdal, mert már arra sem képes! Otthoni munkákat sem tudja már elvégezni, mert a teste nem engedelmeskedik! Csak van! Internetes közösségek nem érdeklik, ismeretlen emberek nem fognak segíteni! Segítség kellene, de kevés érkezik! Családja megérti, támogatja, de Ők nem tudják azt előteremteni, amit Ő előteremtett valaha! Mintha nem is létezne! Szomorú, de igaz, hogy betegként másképp látni a világot! Kérdéseket ismételget magában, de választ senki nem ad rá! Változásra vár, ami egyelőre nem akar jönni! Sosem volt hívő, vagy templomba járó ember, de mostanában többször előfordul, hogy imádkozik. Biztosan nem jól, de nem nagyon emlékszik már a nagyanyja imáira! Mindegy is, hiszen Isten mindenkit meghallgat, bárhogyan is adjuk elő! Baráti társaságokkal élte annak idején az életét, már Tőlük is csak egy telefonra futja néha! Nem maradt egyedül, van családja, ami fontosabb számára, de néha jó lenne a régi időkről beszélgetni! Egyformán telnek a napjai, nem úgy, mint valaha! Voltak focimeccsek, kirándulások, kártyapartik, piknikek, de már nincs! Ránézésre nem is látszik betegnek, de belül!!!! Sosem tudta volna elképzelni azt ami most történik Vele, de nem lázad, nem háborog, beletörődik sorsába. Csak az a fránya unalom! Bizakodik, mert családja biztatja és erősíti, de tudja, hogy nincs visszaút. Nem panaszkodik, csak belülről őrlődik. Szeretne még egyszer teljes életet élni és nem magyarázkodni, hogy miért beteg, mi a baj, mikor „olyan jól nézel ki”! Majd egyszer! Talán!

 

Váltsunk

2018 június 24, vasárnap

Előre le szeretném szögezni, hogy teljes mértékben egyetértek azokkal a bejegyzésekkel, melyek a választási csalásokról, jelenlegi kormányzó párt visszaéléseiről, korrupcióról és hirtelen meggazdagodott emberekről szól, de...

Úgy gondolom, akik megszavazták ezeket a most vezetőket, azokat nem igazán érdekli amit itt bejegyzésként elkövetünk nap, mint nap. Primitív gondolkodású aluliskolázott emberek ezreivel nyertek(csaltak) a választásokon, amit mindenki tud, mindenki leírt, de semmi nem történik! Teljesen mindegy, mit írunk, mindent le kell nyelnünk még négy évig. Vagy nem? Elhiszem, de mondjon már valaki valami tutit, mert ezek a Facebook bejegyzések már elcsépeltek és úgy látom nem is érik el a céljukat. Vagy valami más a cél ezekkel a bejegyzésekkel?! Azt gondolom sokan tisztában vannak a jelenlegi helyzettel és mint a választások előtt mondtam, szétdarabolni egy országot, megosztani egy társadalmat, az mindig a diktátorízműs malmára hajtja a vizet! Ezt akarjuk? Nem hiszem! Milliószor leírták a visszaéléseket, csalásokat, lopásokat, offshore cégbe mentett vagyonokat és gázszerelő meg a társai meggazdagodásának történetét, de senki nem tett még semmit. Én sem! Nem is tudom mit kellene, illetve tudnám, de ahhoz Én és még sokan mások is, kicsik vagyunk! Abban bízom, hogy a sok kicsi párt aki jelenleg ellenzéknek nevezi magát, összefog és egy ellenzékként lép fel a jelenlegi elnyomó kormánnyal szemben. Addig kell mindezt meglépni, míg nem a nyugdíjasok, nyomorékok, kilakoltatott hajléktalanok és bűnözők országává nem válik szeretett Hazánk! Szeretném megérni, hogy gyermekeim biztonságban éljenek, a nők ne rettegve sétáljanak gyermekeikkel az utcán, fiataljaink ne a drogok és az alkohol mámorában felejtsék el a nyomorukat és ne hulljanak szét családok a kormány asszisztálásával. Legyen mindenkinek létbiztonsága és ha ezért tenni kell valamit, ha ehhez tud valaki egy megoldást, ami támogatható, azt teljes mellszélességgel támogatom, támogassuk, de ne a bejegyzések írásával tegyünk érte, mert azzal nem érünk el semmit!

 

Fogadjuk el négy évre

2018 május 8, kedd

2018 április 8.-a a választás napja Magyarországon. Született egy eredmény, ahogy született. Azóta majd’ minden nap százezrek, tízezrek, ezrek, majd százak tüntettek az ország több pontján, mert „nem volt tiszta a választás” mondták és így fejezték ki a nem tetszésüket, majd felszólalók sokasága mondta, hogy” így el tudjuk zavarni a kormányt” Közben eltelt egy egész hónap, eljött a parlament megalakulásának napja. Többen kimentek tüntetni az Országház elé, demonstráltak, mert úgy gondolták, így le lehet váltani a most megalakulóban lévő kormányt, el lehet zavarni a többséggel választott pártot és lehet ismét demokratikus választásokat tartani. Ezzel szemben megalakult az új Parlament és kétharmados többséggel ültek be a vezető pártok képviselői a helyükre. Hamarosan kormányalakítás is lesz, amely törvényesen alakul. Most felteszem a kérdést: mire volt jó ez a 30 napon át tartó gyülekezés, demonstráció? Melyik pártnak volt elképzelése a kormányváltásról és elképzelés a tüntetések kimeneteléről? Miért is kellett mindezt végig csinálni, ha semmi nem történt? Miért is nem a Népet támogatják a Vezetők, a Rendőrség és a Katonaság? Melyik képviselő nem vette át a mandátumát, mondván: „Én nem akarok részt venni olyanban, amivel nem értek egyet!” Tehát Nekem az a privát véleményem, hogyha már megválasztottunk egy pártot mindegy, (egyáltalán nem mindegy, de fogadjuk el a végeredményt!) hogy miképp, akkor már tegye mindenki a dolgát. Fogadjuk el, hogy így kell eltelni a következő 4 évnek és tegyük a dolgunkat, remélve, hogy a kormány is ezt és Értünk teszi, de ha nem tetszik, ami az elkövetkező négy évben történik, le lehessen váltani az országnak kárt okozó és nem a Nép akarata szerint tevékenykedő kormányt! Ez legyen most a jövő munkája és egy olyan ellenzék kiépítése, aki képes is lesz adott esetben váltani és demokratikusan vezetni Országunkat! Tegyünk magunkért, talán lesz értelme a munkánknak!

Anyák napja

2018 május 6, vasárnap

Anyák napján megemlékezni azokról, akik megszültek, felneveltek és embert faragtak Belőled, nem csak kötelesség, hanem gesztus is. Családot összetartó erő, mely képes hegyeket megmozgatni távolságokat megszüntetni és megérezni olyat, mit mások el sem tudnak képzelni! Hiánya nagyon tud fájni, talán az egyik legnagyobb hiányérzet, ha elveszítjük Őt! Támogatni, istápolni és szeretni minden embernek kötelessége, de most olyanokról írnék, akik nem kapják meg azt a megbecsülést és megemlékezést, ami nekik járna és elvárható lenne! Látom a minden napokban olyan édesanyák szemét, melyek vágyakozva tekintenek a semmibe és várják, hogy általa világra hozott utódaik vessenek rá egy pillantást. Mindennapi gondolataiban Ők járnak a fejében és nem telik el úgy nap, hogy ne foglalná Őket imába még akkor is, ha évek telnek el úgy, hogy bármelyik gyermeke is rányitná az ajtót. Ők azok, akik anyák napját csak onnan tudják, hogy mondják a TV-ben vagy a szomszéd gyerekek, jobb esetben egy idegentől kap egy csokor virágot és pár jó szót, mondván „Ennek az Édesanyának senki nem emlékezik meg az Anyák napjáról” Igen! Elfelejtik azt, aki világra hozta Őket és hivatkoznak sok mindenre, ha megkérdezi valaki, miért nem köszöntötted fel Édesanyádat! Erre nincs hivatkozás. Ő sem hivatkozott másra, mikor a világrajövetel ideje volt. Nem várt, ha beteg voltál, vagy segítség kellett. Gondoljunk vissza az elmúlt életünkre, mennyi segítséget és támogatást kaptunk, mert Ő tudja, mint minden Édesanya, hogy Neki ez a feladata és nem hivatkozhat semmire, ha a gyerekéről van szó! Mi sem feledkezhetünk meg Róluk, még akkor sem, ha a világ másik sarkába sodort is az élet! Mai világban már nem hivatkozhatunk távolságra, hisz közel hoz minket a technika, de ehhez is az ember kell. Tegyünk azért, hogy ne lássunk szomorú szemeket! Ha olyan Édesanyára kellene emlékezni, aki már nincs Velünk, akkor is emlékezzünk, mert tudnunk kell, hogy Ő akkor is értünk tette a dolgát, míg élt! Én személy szerint minden hónapban Anyák napját tartok, gyertyát gyújtok, úgy emlékezem, mert ami az életben ért, amire jutottam, azt mind neki köszönhetem. Gyermekeim sosem ismerték személyesen a nagyanyjukat, de minden családi ünnepen emlegetik, hogy a nagyi, hogy örülne, ha itt lenne! Igen tudják, hogy az anyjuk sem és Ők sem lennének, ha az Anyák nem lennének, ezért emlékeznek Rá és emlegetik Őt szeretettel! Tegyünk azért, hogy az Anyák napja ne csak egy kötelezően megünnepelt nap legyen érzelmek nélkül, hanem igenis tegyük olyanná az ünneplést, amivel a semmibe meredő szomorú szemek csillogóvá és örömtelivé válnak!

Gyermekek nevelése, jövőnk záloga

2018 április 20, péntek

Mit tettek? Miről tehetnek? Megérdemlik a boldog életet? Meg ám! Családok éve van és mégsem figyelünk a családokra eleget. Számtalan gyermek él utcákon, tereken! Családok hullanak szét, virágzik a megélhetési „gyerekgyártás”! Elhagyott, elhanyagolt gyermekek segítői kevés megbecsülést kapnak! Családok százai nélkülöznek, mert ilyen lett az élet ma Magyarországon és nem találunk segítőket, akik felkarolnák, felnevelnék az ilyen családba született gyermekeket! Hiába dolgozunk ezerrel azon, hogy legyen több Nevelőszülő és képzett szakemberek neveljék fel ezeket a gyermekeket! Társadalmi megítélés sokszor visszatartja azokat is, akik hajlandók lennének mások gyermekeit sajátjukként nevelni a családjukban! Anyagi elismertségről most nem beszélek, mert az szót sem érdemel! Olyannyira üres frázis, amit takar a Családok éve elnevezés, hogy már, aki meghallja, csak legyint! Kérek minden jóérzésű embert, családot, hogy jöjjön közénk és Nevelőszülőként segítse munkánkat! Vállalja fel ezeknek a gyerekeknek a nevelését, vér szerinti családba visszagondozásáig, vagy a sorsa jobbrafordulásáig, esetenként felnőtté válásig! Anyagi és erkölcsi megbecsülés kevés, de kompenzálja a csillogó gyerekszem a belőlük áradó szeretet és a hála! Tudat, hogy meg tudtunk menteni pár gyermeket a nyomorúságos élettől a bűnözővé válástól és tudtunk pár hasznos embert adni a társadalomnak! Várunk mindenkit, aki segíteni akar és tud, jelentkezzen Nevelőszülőnek! Cserébe tudunk biztosítani egy nagyon jól megszervezett hálózatot, ahol hozzáértő Nevelőszülők és háttértámogató szakemberek segítik a munkát és biztosítják a munka végzéséhez szükséges feltételeket! Rendszeres képzésekkel, folyamatos kapcsolattartással, családlátogatással segítik a Nevelőszülőket. Több fórumon lehet kérdezni, segítséget és tanácsot kérni! Tegyünk a jövőnkért felnőttként!

Hajléktalanság

2018 április 13, péntek

Napokban beszélgettem emberekkel, aki azzal töltik szabadidejüket, hogy hajléktalan gyermekeket istápolnak! Kivétel nélkül mindegyik azt mondta, hogy nem győzik a munkát. Ezekből a gyerekekből nagy valószínűséggel bűnöző lesz, mert nincs előttük más életkép. Akin tudnak, segítenek étellel, ruházattal, de ez édes kevés. Ezek a gyerekek nem tudnak játszani, rendesen kommunikálni sem. Trágár beszédjük utánozza a felnőtteket, akik gyakran kihasználják helyzetüket. Bevonják bűncselekményekbe, mondván, ők nem büntethetők, szüleik nem ismertek! Intézetekbe nem lehet kényszeríteni Őket, mert az első adandó alkalommal odébbállnak! Napi betevőjükért keményen kell küzdeniük! Fedél nincs a fejük felett és a család fogalma számukra ismeretlen! Sokukról a szociális rendszernek tudomása sincs! Akik felkutatják Őket és néha segítik, másnap már nem találják a fellelés helyszínén Őket! Több alkalommal bandákba verődve csatangolnak, némi élelem vagy pénz reményében követnek el kisebb-nagyobb cselekményeket! Az emberek többsége viszolyog Tőlük, ha találkoznak és nagyon kevés érez irántuk szánalmat, segíteni meg még annyi sem akar! Mindezek megdöbbentőek számomra és arra a kérdésemre, hogy mit lehetne tenni? Azt felelték, hogy több Nevelőcsalád kellene és olyan emberek akik ezeket a gyerekeket begyűjtenék és családoknál elhelyeznék, mert csak a hajléktalanok és a bűnözők számát szaporítják! Természetesen Nevelőszülő, vagy Nevelőcsalád csak akkor lesz több, ha belátja a Vezetés, hogy többet kell áldozni Rájuk és megbecsülés kell övezze Őket, nem a sanyargatás és a fenyegetés! Ezért nem vállalja senki ezt a tevékenységet, mert mindenhol csak a megalázottság és a hozzá nem értő szakmai háttér dominál! Amióta tudomásomra jutottak ezek a dolgok, azóta gondolkodom, hogy mit lehetne tenni, de semmi okosság nem jutott eszembe! Biztosan lenne megoldás és szerintem hamarosan tudni is fogom! Amit viszont feleslegesnek tartok ebben a rendszerben, azt mindenképpen meg fogom említeni, ha tárgyalóképes lesz a szakszervezet!