Méla blogja

Minden ami eszembe jut.

Személyes naplóm!

Nyílvánosság kizárása nélkül adom közre írásaimat!

Címkefelhő
Feedek
Megosztás

Ne hagyjuk magunkat

2017 június 10, szombat

Gyűlölködés! Nem illik. Lehet embereket szeretni és nem szeretni, de mindenki egyformán indul az Életbe, csak a nevelés a kultúra a környezet és a társadalom formálják olyanná amilyen. Biztosan van olyan, hogy génekben hordoznak tehetséget, vagy másságot. Van olyan, hogy emberek úgy érzik, mindenen és mindenki felett állnak. Okokat kell keresni. Biztosan rosszul esik, ha olyanról hallunk, ami nem elfogadható, sőt durva és megalázó, de az okokat kellene kutatni és az uszítókat kellene kirekeszteni. Volt a életben pár diktátor, aki mindenhatónak képzelte magát, de az idő bebizonyította, hogy nem az. Most a 21. században már nem megengedhető szerintem, hogy valaki ilyen diktátor legyen. Ne manipuláljunk embereket, ne uszítsunk és ne tanítsuk gyerekeinket gyűlöletre, megvetésre. Ne kövessünk el olyan cselekményeket, amivel ártunk másoknak és a háborúkat ne civilekkel, pláne nem gyerekekkel és nőkkel kellene megvívjuk. Vívják meg a katonák és győzzön a jobb, de legyen értelme. Ne azért háborúzzunk, mert egy kényúr úgy kívánja. Ne azért fogadjunk be idegeneket, mert egy multimilliomos úgy kívánja, hanem érezzük át a sorsukat és utána döntsük el, méltó e arra, hogy szűkebb társadalmunk tagja lehessen. Ne manipuláljunk gyerekeket, azért, mert ők még nem értik mi folyik körülöttük, csak éhesek, fáznak és nem tudják magukat megvédeni! Figyeljünk Rájuk, mert csak így lehet ezt a mostanság egyre nagyobb méreteket öltő uszító gyűlöletkampányt megelőzni. Ne engedjük, hogy zombikat neveljenek gyerekeinkből. Ne engedjük, hogy az olyan ember, aki rádöbben arra, hogy tud embereket befolyásolni, teret hódíthasson, mert mindig a kisebb létszámú réteg jár pórul. Figyeljünk embertársainkra és vegyük észre, ha valaki nem úgy cselekszik, ahogy elvárható lenne!

Közömbösek vagyunk

2017 június 6, kedd

Mérhetetlenné duzzadt az emberek iránti közömbösség. Baráti társaságok mennek el a süllyesztőbe, kollégák mennek el egymás mellett, néha csak egy köszönésre futja. Iskolákban osztálytársak nem igazán ismerik egymást, mert "nem az Én világom, ahogy Ők viselkednek"mondják. Miért? Miért lettünk ilyenek? Miért nem figyelünk a másikra és miért nem fordulunk másokhoz pár jó szóval? Emlékszem, valaha egy kórházi kórterem sorstársai beszélgettek egymással. Időtöltésként megbeszélték családjukat, munkájukat nyavalyáikat, orvosokat, nővéreket kritizáltak, vagy dícsértek! Beszélgettek. Manapság a betegek is csak fekszenek az ágyon szótlanul. Igen, lehet, hogy nem sok kedve van beszélgetni annak, akinek fáj, de régebben is fájt, mégis beszélgettek. Régebben a munkatársak sokszor barátok is voltak, Milyen jó is visszaemlékezni sok-sok év távlatából az együtt eltöltött munkás évekre! Osztálytársak találkozókat szerveztek pár évente, hogy megtudják mi történt volt társaikkal, tanáraikkal. Most sokszor arra sem emlékeznek, hogy ki is volt az osztálytársuk, pedig csak négy vagy öt év telt el a végzős ballagás óta. Annak idején, ha valaki betegség miatt kiesett a munkából, munkatársai beosztották, hogy ki mikor megy meglátogatni. Most sokszor észre sem veszik hiányát! Ha olyan állapotba kerül, hogy többet nem tud visszamenni abba a közösségbe, akkor pár hónap elteltével elfelejtik. Páran még emlegetik, néhányan fel is hívják érdeklődve, de aztán ezek az érdeklődések is ritkulnak, majd meg is szűnnek. Aztán már csak akkor hallunk felőle, ha valaki véletlenül összetalálkozik vele. Sorsok tűnnek el, pedig pont nekik lenne rá nagy szükségük, hogy érdeklődjenek felőlük, tartsák bennük a lelket, éreztessék, hogy annak ellenére, hogy már nem tud közöttük lenni, még fontos számukra. Ne korlátozódjon a megemlékezés egy- egy kötelezően megtartott évenkénti találkozóra, mert az olyan mesterkélt. Nézzük el, hogy az illető beteg és gondoljunk rá úgy, mintha hosszú szabadságra távozó kolléga lenne. Legyünk kicsit toleránsabbak és a Mi napunk is szebb lesz ezáltal. Ne éreztessük azt másokkal, hogy már nem olyan fotos számunkra, mert ez nem igaz, csak Nekünk lett más fontos. Ne így legyen. Próbáljunk meg embertársainknak örömet szerezni azáltal, hogy gondolunk rájuk és néha érdeklődünk is felőlük, mert a magyány nagyon beteggé tud tenni bárkit! Én tudom!

Csúszunk lefelé

2017 június 6, kedd

Internet szerte és a médiákban is terjed rohamosan a magyar szegénység. Gyerekek ezrei éheznek, családokat lakoltatnak ki pár rongyos tízezerért. Ma, amikor mindenkinek alap lenne a megélhetés, a jövedelemből való élet, gyerekeknek a napi minimum háromszori étkezés, a tisztálkodás, a meleg! Miről beszélek! Másik oldalon a celebek, akik milliókért teszik mindennap az ablakba a valaki által megírt történéseket. Érdemtelen emberek százai nézik le a tisztességes dolgozót, aki annyit sem keres, hogy rezsijét kifizesse, gyerekeit etesse, ruházhassa. Hova jutott a világ, vagyis országunk. Vegyük már észre, hogy percről-percre csúszunk lefelé. Vegyük már el az érdemtelenül megszerzett vagyonokban dőzsölőktől és adjuk oda a rászorulóknak. Számoljuk már fel a sorsukért semmit nem tevő, ingyenélő heréket! Fordítsunk több figyelmet azokra, akik szeretnének előbbre jutni, de minden erőfeszítés ellenére sem tudnak, mert első a rezsi, második a tartozás, nehogy fedél nélkül maradjon a család, utána az étel a gyerekeknek, ha jut, akkor még a szülőknek is, pedig dolgozik az apuka is és az anyuka is, csak jövedelmük összesen nem éri el a jó módúak óránkénti jövedelmét. Vegyük el tőlük, mutassuk meg, hogy Mi is tudunk gondolkodni és nem csak irányított bábok vagyunk. Kényszerítsük tisztességes munkára azokat az ügyeskedőket, akik évek óta szívják mások vérét és fennhangon hirdetik, hogy Ők a celebek! Híres embereknek titulálják magukat, amikor Én hírhedtnek mondanám Őket. Némelyiknek még a nézése sem jó! Meddig tűrjük még a nincstelenséget a nélkülözést, a kilátástalanságot és a nyomort! Olyan emberekről beszélek, akik 25 évvel ezelőtt bányákban görnyedtek, mert az volt a megélhetés. Tsz tagokról, akik etették az ország népét. Szakemberekről, akik a ma napig könyöradományt kapnak tisztességes bér helyett. Ugyanakkor volt tisztségviselők, vagy gyermekeik híznak mások könnyes verejtékkel megkeresett pénzén. Miért hagyja az ember ezt? Miért tűrjük, hogy a jövőnk, gyermekeink elsorvadva éljenek, vegetáljanak?!Milyen jövőt teremtenek azok, akik nyomorban nőnek fel? Ezt akarjuk? Erre tettük fel az életünket és szörnyülködve nézzük, hallgassuk azokat a riportokat és médiahíreket, melyek az ország elszegényedéséről és a felső réteg percenkénti gazdagodásáról szólnak?! Talán nem kellene!

Rendet akarunk

2017 június 6, kedd

Aki ledolgozott 40 vagy annál is több évet, tisztességgel, becsülettel végezte munkáját, nem csalt, nem lopott és nem vert át másokat, rendesen nevelte gyermekeit, próbálta Őket a tisztesség és szeretet útján terelgetni, az most nyomorog és megalázottként, megfélemlítve éli életét. Azok, akik mindig is ügyeskedők voltak, kihasználtak másokat, gyerekeiket a „szard le, hogy mit mondanak és használd ki a körülötted élőket”felfogásban nevelték, azok most köpönyegforgatóként élik mindennapjaikat, látszólagos gazdagságban. A tisztességes emberek nagy része most is úgy él és úgy neveli gyermekeit, hogy tiszteljék ami van, próbáljanak megélni, de maradjanak becsületesek, mert hosszú távon megéri. Mindemellett ne engedjék kihasználni magukat, múló barátságért, vagy anyagi haszonért. Válogassák meg barátaikat, ismerőseiket és tartsák távol magukat az álszent közeledőktől. Társadalmunk mesterségesen előállított elfajzott emberekkel van tele, akiket nagyon hosszú idő lesz, mire ki tudunk tisztítani magunk közül. Talán még az elején említett korosztály is megéri, hogy az unatkozó és elkényeztetett társadalmi réteg is rájön arra, hogy a mások által létrehozott értékek akkor lesznek valódi értékek, ha erős emberek pár üveg alkohol elfogyasztása után nem a köztéri szobrokon és kiültetett virágokon, vagy a szemetes edényeken vezetik le felgyülemlett, alkohol vezérelte erőiket. Mivel lehetne elérni, hogy ezek az unatkozó elkényeztetett utódok ismét tisztességes életet éljenek, tiszteljék és becsüljék a másikat és ismét hasznos tagjai legyenek társadalmunknak. Történelmünk során sokszor bebizonyosodott, hogy az ilyen és ehhez hasonló emberek igencsak tiszavirág életű jólétet éltek meg és mint a mesében, a gonosz mindig elnyerte méltó jutalmát. Azt gondolom, hogy több a tisztességes, becsületes ember, aki még most sem dől be állami propagandának és úgy gondolja, hogy a ledolgozott 40 egynéhány év után szeretne végre nyugodtan pihenni, unokázni és nyugodtan aludni. Kérem a Mindenhatót nyissa fel mindazok szemét, akik szemét módon másokat kihasználva, nem törődve sorsokkal élik mindennapjaikat. Válasszuk azt az életet, amit sok más ország polgárai. Teremtsünk rendet kicsiny országunkban, váltsuk valóra álmainkat és keményen lépjünk fel azokkal szemben, akik nem tartják be törvényeinket, porig aláznak embereket, mindenki felett állónak tartják magukat és nem utolsó sorban olyan utódokat nemzenek, akik születésük napjától elkényeztetett és neveletlen egyedek. Elcsökevényesedett korcs agyú egyének, akik régebbi korokban életre alkalmatlannak nyilváníttatnának és gondolkodás nélkül levettetnének a Tajgetoszról. Állítsuk vissza a munka érétékét és családok becsületét. Emeljük ki a nyomorból a tisztességesen dolgozó embereket. Szüntessük meg a herék élethez való jogát, mert akkor talán letisztul a társadalom!

Bankok

2017 június 5, hétfő

Minap olvastam egy gazdasági lapban, hogy a magyarországi bankok nyeresége sosem volt olyan magas, mint az elmúlt évben. El is hiszem. Annyi költséget és olyan alacsony kamatot tesznek egy folyószámlára illetve betétre, hogy az már arcpirító. Na nem nekik. Osztalékot meg nem fizetnek, mondván, hogy a nyereséget elvitték a költségek, miközben tonnaszámra talicskázzák ki a lopott pénzt(legálisan kormány által támogatva lopott) az országból. Környező országok napok alatt megoldották a lakosság devizakérdését, csak nálunk nem sikerült, mert nem tudnának annyit visszajuttatni a bankok a korrupt politikusoknak. Vállalkozói hiteleket pofára adják, természetesen FIDESZ közeliknek más elbírálás szerint. Lakossági folyószámláról pénzfelvétel horribilis költség. „Ingyenes” vásárlások költségét ellensúlyozzák a hatalma számlavezetési és kártyadíjakkal. Minden melós által megkeresett száz forintra banki költségként jut közel 13 forint. Így kimondva nem sok, de adjuk össze. Bankkártyák éves díja átlagban 6000 forint. Szorozzunk! A bankok adóengedménye attól függ, mennyire támogatják a Focit. Szerintem többen nem is fizenek adót. Úgy gondolom, ez az eszmefuttatás rávilágít egy fontos visszásságra, de nem nyújt megoldást!

Orvosi hozzáállás

2017 június 5, hétfő

Nem szoktam panaszkodni, de most mégis megteszem, mert……

Az utóbbi időben sajnos több olyan nyavalyát is össze sikerült szednem, ami több alkalommal kórházi kezelést igényelt. Nagy megelégedésemre végezték az orvosok és az ápoló személyzet a munkájukat, pedig látszott, hogy fáradtak. Kedvesek és megértőek voltak. Emberként kezelték a betegeket, türelemmel és hozzáértéssel. Az utolsó kórházi tartózkodásom egy infarktus miatt vált szükségessé, amikor is az ambuláns és a műtét alatti orvosi ellátás megítélésem szerint emberi és korrekt volt. Nem úgy az osztályon folytatott kezelés. Vizitre az osztályvezető Főorvos úr érkezett, aki korrekt és lényegre törő volt. Az osztályos főorvosról ugyanez nem volt elmondható. Egy mondatot hallottam Tőle a pár nap alatt: -„rehabra helyezzük”. Ezt sem Nekem címezte, hanem az éppen szolgálatban lévő ápolónak. Én szerettem volna megtudni, hogy a későbbiekben mi a teendőm, milyen kezelések szükségesek még, milyen életmódváltásra lenne szükség a későbbiekben, hogy elkerüljem az újabb infarktus kialakulását. Nem tudom milyen gyógyszereket kellene szednem(mint később a háziorvostól megtudtam, olyanokat írt fel az illető Főorvos, amiket már előtte is felírtak ée rendszeresen szedtem) de felírt gyógyszereket amiket aztán duplán szedtem, mert valószínűleg nem olvasta el a kórelőzményeket. Nos mikor az ápoló átadta a zárójelentést és közölte, hogy rehabilitációra olyan helyre kellene mennem, ahol Én nem akartam rehabilitálni magamat, ne fogadtam el a rehabilitációs kezelést. Most nem írom ide, hogy miért, de nyomós okom volt rá. Ekkor az egyik asszisztens hölgy közölte, hogy más intézménybe is mehetnék rehabra, csak ezt a főorvos úr elfelejtette közölni. Hozzáteszem, ez a főorvos úr a szemem láttára fogadott el egy betegtől hálapénzt. Lehet, hogy Éntőlem is ilyesmi kellett volna, akkor talán emberként bánt volna elem a illető főorvos úr.

Tudom, hogy nagy gondok vannak a egészségügyben, de emberség nem a politikától és a gazdaságtól függ. Miért megy az ilyen orvosnak? Ezt a bejegyzést tanulságként írtam, a város és a kórház nevének említése nélkül. Remélem nem általános a helyzet, hiszen ebben a kórházban is mindeddig emberként, betegként kezeltek és nem lekezeltek. Talán egyszer visszatér a tisztelet és a megbecsülés a társadalmunkba, ezzel együtt az egészségügybe is!

Emlékek

2017 május 17, szerda

Valaha volt sok ismerős, osztálytárs, barát, akikről úgy gondoltad örökkön örökké, jóban-rosszban. Aztán az élet eltávolította Őket, családalapítás, munkahely, iskolaváltoztatás. Aztán jöttek új ismerősök és ismét volt kivel beszélgetni, élményeket megosztani. Majd ismét törés az életben, MINDENKINEK SAJÁT CSALÁDJA  ÉS A MEGÉLHETÉS KÖTÖTTE LE MINDENNAPJAIT. Munkahelyen emberek köszönésen kívül nem sokat beszélgetnek, mert az élet változása sokunkat befelé fordulóvá, gondterheltté tett. Aztán évek múltak, koptak az emlékek, felejtődtek ismeretségek, osztálytársak egy része végleg elhagyott bennünket. Közben betegségek értek utol néhányunkat, ezáltal kiestünk a napi körforgásból, egyre kevesebbet találkoztunk embertársainkkal, szinte csak a sorstársak vagy a kórházi kórteremtársak voltak beszélgetőtársaink. Az idő ismét múlt egy kicsit és rádöbbentünk, hogy egyre kevesebben érdeklődnek irántunk, osztálytalálkozókra felejtenek el meghívni, baráti társaságok nem hívnak kerti partikra, volt munkatársak új kollégákat kaptak, Téged a feledés homálya vesz körül. Igaz, sokszor egészségi állapotod, mindennapi elfoglaltságod nem is mindig tenné lehetővé a régi kapcsolatok fenntartását, de titkon várnád, hogy megcsörrenjen a telefon vagy hírt kapjál ismerősökről. Mondhatnánk, hogy ez az Élet rendje, de nem értjük miért. Bármerre nézek széthulló társadalom a látóhatár, közömbös emberek a környezetünkben, rohanó, gondterhelt idősek és fiatalok egyaránt. Mi a vége? Hol a szeretet, megbecsülés és kölcsönös segítés, ami annyi éven át jellemezte az embereket Magyarországon! Kiveszett a tisztelet az idősebbek iránt, de nem tiszteljük a feletteseinket sem. Ismerősök, barátok hova lettetek? Hova lettek a hétvégi baráti összejövetelek? Tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy ismét tudjunk beszélgetni és ne felejtődjön el a múlt és ne felejtődjenek el az emlékek nem utolsó sorban a BARÁTOK!

Titkok

2017 március 16, csütörtök

Titkok!

Tetszik tudni, az úgy volt, hogy megszülettem! Na félre a tréfát, magának elmesélem az Én kis élettörténetemet. Kevés, mindössze 17 évet éltem még meg, de már sok minden történt életem során. Szüleim négy éves koromban elváltak. Édesanyám nem élt valami tisztes életet, de próbált nevelni, egészen másfél évig. Utána állami gondozásba kerültem és itt kezdődik a tényleges életem, amire emlékszem is. Pár csecsemőotthont megjártam. Mai napig nem tudom, miért helyezgettek szinte évente más helyre, de így volt. Barátokat sehol nem tudtam szerezni, mert nem volt rá idő, de haver annál több volt. Persze mindig, mikor már idősödtünk, lázadtunk, irigykedtünk azokra az osztálytársainkra, akiknek voltak szüleik és volt, aki szeresse Őket. persze Én is szerettem a nevelőket, de egyikhez sem tudtam közel kerülni, mert nagyon hamar áthelyeztek máshova. Aztán 12 éves lettem. Minden otthonban megünnepeltük a szülinapomat, most itt nem. Nagyon rosszul esett, sírtam, de beletörődtem, hiszen korán meg kellett tanulnom, hogy senkire nem számíthatok igazán. A nevelők munkahelyen voltak, várták a munkaidő végét, örültek, hogy az otthonból kilépve saját családjukra gondolhattak, maguk mögött hagyhatták a „bolondok házát” Nagyon sok jót nem kaphattunk a felnőttektől, talán nem is engedték nekik, hogy közel kerüljenek a gondozottakhoz, mert így hívtak Bennünket. Sem Tibor, Sanyi vagy Elemér, nem fiúk vagy lányok, hanem gondozottak. Hát igen! Egyszóval hamar megtanultam, hogyan éljem túl a mindennapokat és hogyan alkalmazkodjak az élethez. Persze tanulni kellett volna, de sosem volt kedvem, hiszen senkit nem érdekelt, hogy milyen az előmenetelem. A felnőttek mindig kötelességtudatból kérdezgették, hogy:- Milyen jegyet hoztál ma?” de igazából sosem érdekelte Őket a válasz. Ha félévkor, vagy év végén bukás lett a vége, akkor pótvizsga következett és a fegyelmezés, ami kimenő megvonás, közösségi rendezvények látogatásának tiltása , zsebpénzmegvonás stb. Szóval motiváció és jó példa híján, maradt a nem tanulás, később iskolakerülés, csavargás. Könnyebb volt kötöttségek nélkül élni a mindennapokat és igazából fásultság mutatkozott Rajtam. Nem sok értelmét láttam a jövőmnek, de sosem akartam belenyugodni, csak nem kértem és nem is kaptam segítséget senkitől. Nem érzem magam butának, simán egyszerű és szerintem értelmes srác vagyok, aki sajnos könnyen csábítható, befolyásolható. Aztán a 12.-ik szülinapom után nem sokkal, nevelőszülőkhöz kerültem. Ott nagyon jó sorom volt. Saját vér szerinti gyerekük mellett még voltunk hárman állami gondozottak, de szinte sosem éreztették Velünk, hogy Mi nem az Ő vér szerinti gyerekeik vagyunk. Úgy éreztem, végre a sok szenvedés és szeretethiány után, valaki másképp néz rám. Segít, emberszámba vesz. Úgy gondoltam, ha most nem, akkor sosem lesz lehetőségem tisztességes életre, mert arra vágytam tudom jól, csak sosem volt kinek elmondani. Nagyon szépen indult minden. Próbáltam rendesen viselkedni, beilleszkedni a családba, tanultam, bár sok minden hiányzott az alapokból, de igyekeztem pótolni. Jó eredményeket értem el a tanulásban is és az iskolai info tanár, mivel látta, hogy érdekel, elkezdett komolyabban bevezetni az informatika világába. Esténként, fekvés után, sokszor álmodoztam a jövőmről és úgy éreztem, ez a család lehet a vér szerinti családom helyett, akit kicsi koromban elvesztettem. Sajnos, ezt elfelejtettem mondani az előbb, Édesanyám sosem volt kíváncsi Rám. Eleinte sokat sírtam, de beletörődtem sorsomba és tudtam, hogy Nekem egyedül kell boldogulnom. Az igaz, hogy 12 éves elmúltam, de még csak harmadik osztályba jártam, mert az előző iskolákban mindig megbuktam. Mint mondtam, nem akartam tanulni és nem is igazán erőltette senki. Itt a nevelőszüleim, minden délután kikérdezték a leckémet, odafigyeltek és tényleg törődtek Velünk. Madarat lehetett volna fogatni Velem, annyira köszöntem a sorsnak, hogy ide vezérelt. Nagyon sokat voltunk együtt, sok közös programot szerveztek Nekünk. Elfogadták, hogy kicsit vadóc vagyok, mert tudták, hogy éveken keresztül hányódtam, igazi család nélkül. Az intézményekbe, ahol eddig éltem, mindig magamat kellett megvédenem, sosem állt mellém senki. Kialakult egyfajta életösztönöm, ami arra ösztönzött, hogy amit megszerezhetsz, azt szerezd is meg. Aki erősebb volt a másiknál, annak könnyebb volt. Így kezdtem el pár éve önvédelmi sportokat, konditerembe jártam és kis idő elteltével, párszor ki kellett állnom magamért, tisztelni kezdtek a többiek. Ne értsen félre, balhés sosem voltam, csak nem hagytam magam. Sosem kezdeményeztem, csak védekeztem. Ebből sokszor volt konfliktusom, mert nem hittek Nekem a nevelők. Pláne, ha több gyerek is ellenem beszélt. Aztán jöttek a büntetések és részemről a harag és sértődöttség, de sosem gondoltam bosszúra. Volt, olyan, hogy elszöktem, mert nem hittek Nekem. Napokig csavarogtam a városban, mire a rendőrök visszavittek. Nem értette senki és igazából nem is érdekelt senkit, hogy mi történt, mi az igazság, csak a büntetés. Megkeseredtem és senkiben nem bíztam. Sokszor szerettem volna valakinek kibeszélni a gondolataimat, de láttam, hogy igazából senkit nem érdekel, csak mert éppen ott volt egy felnőtt, ahol Én, meghallgatta a mondandómat. Reménykedtem, hogy itt a Nevelőszüleimnél meghallgatnak és meg is hallják, ami mondok. Ez lesz a következő történetem holnap. Jó éjszakát!

Mély szegénység, avagy egy Vajda megoldáskeresése

2017 március 2, csütörtök

Minap olvastam egy Roma Vajdával készített interjút, mely meglepően őszinte és szerintem nagyon is aktuális. Nem emlékszem hol volt ez a cikk, de úgy gondolom nem is ez a lényeg. Lényeg az, hogy vannak még közöttünk reálisan gondolkodó vezetők, de sajnos megoldást Ők sem tudnak, illetve ha tudnak is nehéz megvalósítani. Történet a következő: Valahol Magyarországon egy roma család családi háza összedőlt. Sajnálatos dolog, de megtörtént. Biztosítás nem lévén, nehéz helyzetbe került a család és sajnos családi segítségre sem számíthattak. Polgármester elhelyezte Őket ideiglenesen valahol a településen, de végső megoldást nem tudott garantálni. A családfő sok fórumot megjárt, valami segítséget remélve. Természetesen megmozdultak szervezetek, ahol tudtak segítettek, de kevésnek bizonyult a segítség, mert véglegesmegoldás így sem lett a dologból. Ami anyagi segítséget kaptak, az egy ház vásárlására kevés volt. Egyelőre nincs megoldás, de Isten segedelmével talán megoldódik sorsuk. Ezek után kereste meg a cikk írója a Vajdát, aki tényszerűen elmondta, miért kerülnek ilyen helyzetbe emberek, miért hullanak szét családok és miért élnek mélyszegénységben. Azt gondolnánk, hogy a munkanélküliség, miatt kerülnek ebbe a helyzetbe, ami részben igaz is, de! Most ideírom a Vajdával készült riport lényegét:

„Nos! Az ilyen és hozzájuk hasonló sorsú emberek nagyrészt maguknak köszönhetik azt, ami Velük történik. Kezdődik a iskoláztatásnál, ami ugye nem nagyon megy a hasonszőrűeknek. Nehéz kordában tartani Őket, nem hajlandók szabályokat elfogadni és a tanulást feleslegesnek tartják. Természetesen van kivétel, de elenyésző. Aztán felcseperedve, iskolai végzettség hiányában nehéz munkát találni, vagyis olyan munkát, amit szívesen végeznének, már amelyik akar dolgozni, bár ilyen sem sok akad. Sokan gondolják úgy, hogy az állam majd megoldja, mert a gyerekeiket valakinek fel kell nevelni. A gyerekek nevelése náluk kimerül a szeretetben és ragaszkodásban, mert azt nem lehet mondani, hogy ne szeretnék gyermekeiket. Aztán a lakhatás. Egyre többen szorulnak egy családi házba, vagy lakásba, mert a szülők, még anno valahogy segítséggel lakhatáshoz jutottak, de a leszármazottaknak már nem telik rá. Aztán beszorulva egy házba, sokszor többen is alszanak egy szobában az elfogadhatónál és egészségesnél. Higiéniáról n is beszéljünk. Aztán a lakások felújítása is nagy probléma. Munka és rendszeres bevétel híján, egyszerűen nincs miből tatarozni, ezáltal állaga romlik, majdhogynem lakhatatlanná válik. Persze az állam által fizetett juttatásokból kicsinyesként lehetne költeni a házra is, de akkor nem futná mobiltelefonra, cigarettára, italra! Sajnos az ilyen és hozzájuk hasonló családok ezért élnek a periférián, mert más értékrend szerint élnek és gondolkodnak, és mindig mástól várják a megoldást. Nem szégyellik a kuncsorgást, kéregetést, néha magukról megfeledkezve, még a fenyegetődzést sem. Természetesen mindig találnak valakit, akitől kapnak némi segítséget, de ez kevés. Ezzel nem azt mondom, hogy hagyjuk Őket henyélni és oldjuk meg problémájukat. Egyszerűen fejben kell rendet rakni, mert nem igaz, hogy a Roma kultúra ilyen. Nem akarom ismételni önmagamat (visszautal egy régebbi írásra) de sehol nincs olyan, hogy a roma kultúra tiltaná az iskolát, vagy megengedné a szülőknek gyerekeik elhanyagolását. Amikor egy szülőnek fontosabb a saját életvitele, mint a család, akkor baj van. Van olyan település, ahol már megoldást találtak a mélyszegénységben élők problémájának kezelésére, de még ott is sok a tennivaló. Természetesen azokon nem lehet segíteni, akik csak másoktól várják a megoldást, saját maguk semmit nem tesznek életük jobbra fordulásáért. Aztán beszéljünk a bűnözésről! Sajnos az unatkozó, felügyelet nélküli gyerekek előbb vagy utóbb rossz útra tévedhetnek, mert nincs, aki mutassa nekik a helyes utat. Aztán eső után köpönyeg, mert gyerekként felelősségérzet híján követnek el olyan dolgokat, amit aztán később felnőttként már bűncselekménynek nevezünk és a lejtőn nincs megállás. Itt ismét a szülői felelősség hiánya jelentkezik. Felnőttként nehezebb visszatéríteni valakit a helyes útra, pláne, ha az nehezebb, mint az általa járt, de tisztességtelenebb út. Nos, összefoglalva mondandóm lényegét, meg kell állapítani, hogy a mélyszegénységben élők, persze van kivétel, java részt maguknak köszönhetik, hogy oda jutottak és nehéz, vagy szinte lehetetlen kikeveredni. Erre még a szociális háló sem képes, az csak tűz oltására való. Aztán, hogy mi lenne a megoldás? Talán a szemléletváltás, jó példamutatás és plátói szigor.”

Mindezt a cikkből idéztem a teljesség nélkül, mert nem emlékszem mindenre, de a lényeg benne van. Sajnos a cikk forrását ne tudom, de igazságot látok benne, ezért teszem közzé. Remélem, tényleg megoldódik a földönfutóvá vált család sorsa és Ők tanulva a történtekből, következő lakásukat megfelelően fogják karbantartani, ami nem vezethet tragédiához! Ámen

Jó üzlet Nevelőszülőnek lenni?

2017 március 2, csütörtök

Nem sajnáltatni akarom a Nevelőszülőket, csak érzékeltetni szeretném, mennyire „üzlet” ma Nevelőszülőnek lenni Magyarországon. A lentebb megjelent iromány 2015-évi elszámolások szerinti, tehát már akkor is ez volt a juttatás, azóta csak a árak emelkedtek. Persze mondhatják sokan, hogy nem muszáj csinálni, de mást sem. Nem muszáj csinálni, csak kell. Egyre több az olyan gyermek, aki önhibáján kívül kerül állami gondoskodásba. Sajnos az Állam nem szülő. A nevelőcsaládok sem pótolják a vér szerinti családot, de közelebb állnak hozzá, mint az állami intézmények. A gyerekek a jövőnk, de tőlünk függ, milyen jövő lesz az. A nevelőszülő megpróbálja azokat a gyerekeket felnevelni, akiknek a szüleik nem tudják megadni mindazt (okokat ne firtassuk), amit a vér szerinti család nem tudott megadni. Természetesen a vér szerinti szülő szeretetét semmi nem pótolhatja, de valamilyen kötődés mégis kialakul, ami adhat egy bizonyos bizalmat és megbecsülést. Örülnénk, ha egyre többen gondolnák azt, hogy ez a hivatás követendő, mert elhivatottság nélkül nem működik és egyre többen vállalnák azt, hogy felnevelnek olyan gyerekeket, akiknek szüleik nem tehetik meg ugyanezt. A GYEREK NEM TEHET SEMMIRŐL! Nem egyszerű és nem könnyű hivatás, de több. mint tíz év távlatából kijelenthetem, hogy a legszebb dolog szülőnek lenni, még ha „csak” Nevelőszülő is. Természetesen oldalakat lehetne írni a témáról, de ez a bejegyzés, csak érzékelteti a mai világunkban kialakult állami gondoskodást. Felvetésem oka: egyre több helyről hallom, hogy mekkora nagy üzlet a nevelőszülőség. Blogomban olvashatják, mekkora üzlet!

 

Gyermekenként a nevelőszülőknek fizetett nevelési díj és külön ellátmány részletezése és felhasználása (ez az összeg csak a gyermekre költhető, ellenőrzik, el kell tudni számolni vele):

Normál szükségletű gyermek után:

Nevelési díj: 34.200/hó = 1.140 Ft/nap
Ellátmány: 8.550/hó= 281 Ft/nap

Családi pótlék: 14.800.-Ft.

Összesen: 57.550.-Ft/gyermek /hó

Különleges szükségletű gyermek után:

Nevelési díj:39.900/hó=1.290Ft./nap

Ellátmány: 9.975/hó=320 Ft./nap

Családi pótlék: 23.500.-Ft.

Összesen: 73.375.-Ft./gyermek/hó

Ebbe a kategóriába tartozik, az étel allergiával küzdő, pl./glutén/ érzékeny, vagy cukor- betegséggel küzdő gyermekek, akik nagy odafigyelést, és különleges étrendet igényelnek.

Ezekben az esetekben plusz 50%-os az étkezésre fordított összeg.

Költségként elszámolható:

Étkezés: 19.350.-Ft/hó=630.- Ft /napi ötszöri étkezés (mely összeg nem fedezi a szükségleteket, a napi ötszöri étkezés költségét napi 800,- Ft-nál kevesebb összegből nem lehet biztosítani, akár a gondozási helyen, akár oktatási intézményben étkezik a gyermek)

Ruházat: 6.800.-Ft/hó (mely összeg nem fedezi a szükségleteket)

Zsebpénz- átlag: 3.420.-Ft - 1.425.-Ft (3-10éves) 3.705.-Ft (10-14éves) 5.130.-Ft (14év felett)

Összesen:29.570.-Ft

Maradvány:27.980.-Ft

Ebből az összegből kell pótolnunk az étkezést, mely minimum 5.500,- Ft, valamint a ruházatra felhasználható költséget is havonta minimum 1.000,- Ft-tal pótolni kell.

A maradványunk így : 21.480,- Ft

Egyéb rendszeres havi kiadások: rezsi gyermekre eső része, gyógyszer, vitaminok, tisztálkodás (tusfürdő, fogkrém, mosószer, öblítő, mosogatószer, tisztítószerek, pelenkás gyermeknél: pelenka, popsitörlő, kenőcs, stb.), osztály- vagy csoportpénz, bérlet, utazás, szakkör, különóra, iskolába- óvodába havi tisztasági csomag

Egyéb rendszeres havi kiadások részletezve:

rezsi: 7.000,- Ft – 15.000,- Ft

gyógyszer: 1.000,- Ft – 8.000,- Ft

vitamin: 500,- Ft – 4.500,- Ft

tisztálkodás: 3.000,- Ft – 14.000,- Ft

osztálypénz: 300,- Ft – 2.500,- Ft

bérlet, utazás: 1.500,- Ft – 6.500,- Ft (pl. helyi és távolsági tanuló bérletek)

szakkör, különóra: 500,- Ft – 2.500,- Ft

tisztasági csomag iskolába: 500,- Ft 800,- Ft

Egyéb havi rendszeres kiadások összege: 14.300,- Ft – 53.800,- Ft melyet a 21.480,- Ft-os maradványból kell kigazdálkodni, továbbá ebből az összegből kell még az egyéb nem rendszeres havi kiadásokat is fedezni (pl. beiskolázás, ballagás, szemüveg, nyaralás, stb.)

A havi rendszeres kiadásokon kívül vannak az egyéb nem rendszeres kiadások, melyek szintén nagy anyagi terhet jelentenek a nevelőszülőknek. A beiskolázások, a gyermekek ballagása és pl. a gyógyászati segédeszközök megvásárlása olyan kiadások, melyeket nem lehet halogatni és amelyek több tízezer forintos költséget jelentenek.

Több nevelőszülős család évek óta nem volt nyaralni, nem tudta a nevelt gyermekek által elhasználódott bútorait lecserélni, a lakását felújítani-átfesteni, mivel tartalékaikat felélték és havonta, rendszeresen a saját jövedelmükből pótolták/pótolják a nevelt gyermekek ellátásához szükséges hiányt.

Egyéb nem rendszeres kiadások: névnap, születésnap, karácsony, húsvét, farsang, színház látogatás, bábszínház, ballagás, beiskolázás, osztálykirándulás, családi nyaralás, szemüveg vagy egyéb gyógyászati segédeszköz, bútorcsere (pl. íróasztal, szék, ágy, stb.), tartós használati cikk vásárlása pl, televízió, számítógép, kerékpár, szórakozás, kultúra, stb.

Egyéb nem rendszeres kiadások részletezve:

névnap, születésnap, karácsony, húsvét, farsang : 1.500,- Ft – 5.000,- Ft / alkalom

színház látogatás, bábszínház : 500,- Ft – 3.000,- Ft / alkalom

ballagás (óvodai, iskolai): 12.000,- Ft – 30.000,- Ft (ruha, tabló, bankett, fénykép, virág, stb.)

beiskolázás: 30.000,- Ft – 55.000,- Ft (írószerek, füzetek, tankönyvek, táska, sportfelszerelés)

nyaralás : 20.000,- Ft – 40.000,- Ft

bútor (pl. ágybavizelős gyerekeknél az ágyat gyakran kell cserélni) 15.000,- Ft – 50.000,. Ft

gyógyászati segédeszköz : 5.000,- Ft – 45.000,- Ft

egyéb eszköz (pl. kerékpár) 15.000,- Ft – 25.000,- Ft

Egyéb nem rendszeres kiadások összege: 84.500,- Ft – 223.500,- Ft és ebben az összegben nincs osztálykirándulás, nincs vásárolva tartós használati cikk (pl. számítógép, televízió, ami minden gyermek igénye) és nincs egyéb szórakozás (ami sok kamasz gyermek igénye).

A jelenlegi normatívából nincs lehetőség az alapvető szükségleteken túli igények kielégítését biztosítani, amit természetesen a nevelőszülők saját jövedelmükből, megtakarításaikból, hitelekből biztosítanak, ami az életszínvonaluk hónapról-hónapra történő csökkenéséhez vezet.

A gyermekvédelmi szakellátásban nevelkedő gyermekek, valamint az utógondozottak után járó normatív állami támogatás összege hat éve nem emelkedett, annak ellenére sem, hogy erre az ombudsman 2010-ben javaslatot tett (AJB-6424/2010, és AJB-680/2011 AJB 2478/2011). Dicséretes, hogy az elmúlt három és fél évben eddig összesen hatszor emelkedtek a nyugdíjak és jövőre az infláció tervezett mértékével, vagyis 2.4 százalékkal ismét emelkedik, az viszont elszomorító, hogy a kormány elfeledkezik a társadalom legsérülékenyebb tagjairól. Az intézkedések hiánya a nevelőszülői családok anyagi helyzetének drasztikus romlásához vezet, hiszen a jövő évi költségvetés sem tartalmazza az ellátmányok emelését.