Méla blogja

Minden ami eszembe jut.

Személyes naplóm!

Nyílvánosság kizárása nélkül adom közre írásaimat!

Címkefelhő
Feedek
Megosztás

Emlékek

2017 május 17, szerda

Valaha volt sok ismerős, osztálytárs, barát, akikről úgy gondoltad örökkön örökké, jóban-rosszban. Aztán az élet eltávolította Őket, családalapítás, munkahely, iskolaváltoztatás. Aztán jöttek új ismerősök és ismét volt kivel beszélgetni, élményeket megosztani. Majd ismét törés az életben, MINDENKINEK SAJÁT CSALÁDJA  ÉS A MEGÉLHETÉS KÖTÖTTE LE MINDENNAPJAIT. Munkahelyen emberek köszönésen kívül nem sokat beszélgetnek, mert az élet változása sokunkat befelé fordulóvá, gondterheltté tett. Aztán évek múltak, koptak az emlékek, felejtődtek ismeretségek, osztálytársak egy része végleg elhagyott bennünket. Közben betegségek értek utol néhányunkat, ezáltal kiestünk a napi körforgásból, egyre kevesebbet találkoztunk embertársainkkal, szinte csak a sorstársak vagy a kórházi kórteremtársak voltak beszélgetőtársaink. Az idő ismét múlt egy kicsit és rádöbbentünk, hogy egyre kevesebben érdeklődnek irántunk, osztálytalálkozókra felejtenek el meghívni, baráti társaságok nem hívnak kerti partikra, volt munkatársak új kollégákat kaptak, Téged a feledés homálya vesz körül. Igaz, sokszor egészségi állapotod, mindennapi elfoglaltságod nem is mindig tenné lehetővé a régi kapcsolatok fenntartását, de titkon várnád, hogy megcsörrenjen a telefon vagy hírt kapjál ismerősökről. Mondhatnánk, hogy ez az Élet rendje, de nem értjük miért. Bármerre nézek széthulló társadalom a látóhatár, közömbös emberek a környezetünkben, rohanó, gondterhelt idősek és fiatalok egyaránt. Mi a vége? Hol a szeretet, megbecsülés és kölcsönös segítés, ami annyi éven át jellemezte az embereket Magyarországon! Kiveszett a tisztelet az idősebbek iránt, de nem tiszteljük a feletteseinket sem. Ismerősök, barátok hova lettetek? Hova lettek a hétvégi baráti összejövetelek? Tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy ismét tudjunk beszélgetni és ne felejtődjön el a múlt és ne felejtődjenek el az emlékek nem utolsó sorban a BARÁTOK!

Titkok

2017 március 16, csütörtök

Titkok!

Tetszik tudni, az úgy volt, hogy megszülettem! Na félre a tréfát, magának elmesélem az Én kis élettörténetemet. Kevés, mindössze 17 évet éltem még meg, de már sok minden történt életem során. Szüleim négy éves koromban elváltak. Édesanyám nem élt valami tisztes életet, de próbált nevelni, egészen másfél évig. Utána állami gondozásba kerültem és itt kezdődik a tényleges életem, amire emlékszem is. Pár csecsemőotthont megjártam. Mai napig nem tudom, miért helyezgettek szinte évente más helyre, de így volt. Barátokat sehol nem tudtam szerezni, mert nem volt rá idő, de haver annál több volt. Persze mindig, mikor már idősödtünk, lázadtunk, irigykedtünk azokra az osztálytársainkra, akiknek voltak szüleik és volt, aki szeresse Őket. persze Én is szerettem a nevelőket, de egyikhez sem tudtam közel kerülni, mert nagyon hamar áthelyeztek máshova. Aztán 12 éves lettem. Minden otthonban megünnepeltük a szülinapomat, most itt nem. Nagyon rosszul esett, sírtam, de beletörődtem, hiszen korán meg kellett tanulnom, hogy senkire nem számíthatok igazán. A nevelők munkahelyen voltak, várták a munkaidő végét, örültek, hogy az otthonból kilépve saját családjukra gondolhattak, maguk mögött hagyhatták a „bolondok házát” Nagyon sok jót nem kaphattunk a felnőttektől, talán nem is engedték nekik, hogy közel kerüljenek a gondozottakhoz, mert így hívtak Bennünket. Sem Tibor, Sanyi vagy Elemér, nem fiúk vagy lányok, hanem gondozottak. Hát igen! Egyszóval hamar megtanultam, hogyan éljem túl a mindennapokat és hogyan alkalmazkodjak az élethez. Persze tanulni kellett volna, de sosem volt kedvem, hiszen senkit nem érdekelt, hogy milyen az előmenetelem. A felnőttek mindig kötelességtudatból kérdezgették, hogy:- Milyen jegyet hoztál ma?” de igazából sosem érdekelte Őket a válasz. Ha félévkor, vagy év végén bukás lett a vége, akkor pótvizsga következett és a fegyelmezés, ami kimenő megvonás, közösségi rendezvények látogatásának tiltása , zsebpénzmegvonás stb. Szóval motiváció és jó példa híján, maradt a nem tanulás, később iskolakerülés, csavargás. Könnyebb volt kötöttségek nélkül élni a mindennapokat és igazából fásultság mutatkozott Rajtam. Nem sok értelmét láttam a jövőmnek, de sosem akartam belenyugodni, csak nem kértem és nem is kaptam segítséget senkitől. Nem érzem magam butának, simán egyszerű és szerintem értelmes srác vagyok, aki sajnos könnyen csábítható, befolyásolható. Aztán a 12.-ik szülinapom után nem sokkal, nevelőszülőkhöz kerültem. Ott nagyon jó sorom volt. Saját vér szerinti gyerekük mellett még voltunk hárman állami gondozottak, de szinte sosem éreztették Velünk, hogy Mi nem az Ő vér szerinti gyerekeik vagyunk. Úgy éreztem, végre a sok szenvedés és szeretethiány után, valaki másképp néz rám. Segít, emberszámba vesz. Úgy gondoltam, ha most nem, akkor sosem lesz lehetőségem tisztességes életre, mert arra vágytam tudom jól, csak sosem volt kinek elmondani. Nagyon szépen indult minden. Próbáltam rendesen viselkedni, beilleszkedni a családba, tanultam, bár sok minden hiányzott az alapokból, de igyekeztem pótolni. Jó eredményeket értem el a tanulásban is és az iskolai info tanár, mivel látta, hogy érdekel, elkezdett komolyabban bevezetni az informatika világába. Esténként, fekvés után, sokszor álmodoztam a jövőmről és úgy éreztem, ez a család lehet a vér szerinti családom helyett, akit kicsi koromban elvesztettem. Sajnos, ezt elfelejtettem mondani az előbb, Édesanyám sosem volt kíváncsi Rám. Eleinte sokat sírtam, de beletörődtem sorsomba és tudtam, hogy Nekem egyedül kell boldogulnom. Az igaz, hogy 12 éves elmúltam, de még csak harmadik osztályba jártam, mert az előző iskolákban mindig megbuktam. Mint mondtam, nem akartam tanulni és nem is igazán erőltette senki. Itt a nevelőszüleim, minden délután kikérdezték a leckémet, odafigyeltek és tényleg törődtek Velünk. Madarat lehetett volna fogatni Velem, annyira köszöntem a sorsnak, hogy ide vezérelt. Nagyon sokat voltunk együtt, sok közös programot szerveztek Nekünk. Elfogadták, hogy kicsit vadóc vagyok, mert tudták, hogy éveken keresztül hányódtam, igazi család nélkül. Az intézményekbe, ahol eddig éltem, mindig magamat kellett megvédenem, sosem állt mellém senki. Kialakult egyfajta életösztönöm, ami arra ösztönzött, hogy amit megszerezhetsz, azt szerezd is meg. Aki erősebb volt a másiknál, annak könnyebb volt. Így kezdtem el pár éve önvédelmi sportokat, konditerembe jártam és kis idő elteltével, párszor ki kellett állnom magamért, tisztelni kezdtek a többiek. Ne értsen félre, balhés sosem voltam, csak nem hagytam magam. Sosem kezdeményeztem, csak védekeztem. Ebből sokszor volt konfliktusom, mert nem hittek Nekem a nevelők. Pláne, ha több gyerek is ellenem beszélt. Aztán jöttek a büntetések és részemről a harag és sértődöttség, de sosem gondoltam bosszúra. Volt, olyan, hogy elszöktem, mert nem hittek Nekem. Napokig csavarogtam a városban, mire a rendőrök visszavittek. Nem értette senki és igazából nem is érdekelt senkit, hogy mi történt, mi az igazság, csak a büntetés. Megkeseredtem és senkiben nem bíztam. Sokszor szerettem volna valakinek kibeszélni a gondolataimat, de láttam, hogy igazából senkit nem érdekel, csak mert éppen ott volt egy felnőtt, ahol Én, meghallgatta a mondandómat. Reménykedtem, hogy itt a Nevelőszüleimnél meghallgatnak és meg is hallják, ami mondok. Ez lesz a következő történetem holnap. Jó éjszakát!

Mély szegénység, avagy egy Vajda megoldáskeresése

2017 március 2, csütörtök

Minap olvastam egy Roma Vajdával készített interjút, mely meglepően őszinte és szerintem nagyon is aktuális. Nem emlékszem hol volt ez a cikk, de úgy gondolom nem is ez a lényeg. Lényeg az, hogy vannak még közöttünk reálisan gondolkodó vezetők, de sajnos megoldást Ők sem tudnak, illetve ha tudnak is nehéz megvalósítani. Történet a következő: Valahol Magyarországon egy roma család családi háza összedőlt. Sajnálatos dolog, de megtörtént. Biztosítás nem lévén, nehéz helyzetbe került a család és sajnos családi segítségre sem számíthattak. Polgármester elhelyezte Őket ideiglenesen valahol a településen, de végső megoldást nem tudott garantálni. A családfő sok fórumot megjárt, valami segítséget remélve. Természetesen megmozdultak szervezetek, ahol tudtak segítettek, de kevésnek bizonyult a segítség, mert véglegesmegoldás így sem lett a dologból. Ami anyagi segítséget kaptak, az egy ház vásárlására kevés volt. Egyelőre nincs megoldás, de Isten segedelmével talán megoldódik sorsuk. Ezek után kereste meg a cikk írója a Vajdát, aki tényszerűen elmondta, miért kerülnek ilyen helyzetbe emberek, miért hullanak szét családok és miért élnek mélyszegénységben. Azt gondolnánk, hogy a munkanélküliség, miatt kerülnek ebbe a helyzetbe, ami részben igaz is, de! Most ideírom a Vajdával készült riport lényegét:

„Nos! Az ilyen és hozzájuk hasonló sorsú emberek nagyrészt maguknak köszönhetik azt, ami Velük történik. Kezdődik a iskoláztatásnál, ami ugye nem nagyon megy a hasonszőrűeknek. Nehéz kordában tartani Őket, nem hajlandók szabályokat elfogadni és a tanulást feleslegesnek tartják. Természetesen van kivétel, de elenyésző. Aztán felcseperedve, iskolai végzettség hiányában nehéz munkát találni, vagyis olyan munkát, amit szívesen végeznének, már amelyik akar dolgozni, bár ilyen sem sok akad. Sokan gondolják úgy, hogy az állam majd megoldja, mert a gyerekeiket valakinek fel kell nevelni. A gyerekek nevelése náluk kimerül a szeretetben és ragaszkodásban, mert azt nem lehet mondani, hogy ne szeretnék gyermekeiket. Aztán a lakhatás. Egyre többen szorulnak egy családi házba, vagy lakásba, mert a szülők, még anno valahogy segítséggel lakhatáshoz jutottak, de a leszármazottaknak már nem telik rá. Aztán beszorulva egy házba, sokszor többen is alszanak egy szobában az elfogadhatónál és egészségesnél. Higiéniáról n is beszéljünk. Aztán a lakások felújítása is nagy probléma. Munka és rendszeres bevétel híján, egyszerűen nincs miből tatarozni, ezáltal állaga romlik, majdhogynem lakhatatlanná válik. Persze az állam által fizetett juttatásokból kicsinyesként lehetne költeni a házra is, de akkor nem futná mobiltelefonra, cigarettára, italra! Sajnos az ilyen és hozzájuk hasonló családok ezért élnek a periférián, mert más értékrend szerint élnek és gondolkodnak, és mindig mástól várják a megoldást. Nem szégyellik a kuncsorgást, kéregetést, néha magukról megfeledkezve, még a fenyegetődzést sem. Természetesen mindig találnak valakit, akitől kapnak némi segítséget, de ez kevés. Ezzel nem azt mondom, hogy hagyjuk Őket henyélni és oldjuk meg problémájukat. Egyszerűen fejben kell rendet rakni, mert nem igaz, hogy a Roma kultúra ilyen. Nem akarom ismételni önmagamat (visszautal egy régebbi írásra) de sehol nincs olyan, hogy a roma kultúra tiltaná az iskolát, vagy megengedné a szülőknek gyerekeik elhanyagolását. Amikor egy szülőnek fontosabb a saját életvitele, mint a család, akkor baj van. Van olyan település, ahol már megoldást találtak a mélyszegénységben élők problémájának kezelésére, de még ott is sok a tennivaló. Természetesen azokon nem lehet segíteni, akik csak másoktól várják a megoldást, saját maguk semmit nem tesznek életük jobbra fordulásáért. Aztán beszéljünk a bűnözésről! Sajnos az unatkozó, felügyelet nélküli gyerekek előbb vagy utóbb rossz útra tévedhetnek, mert nincs, aki mutassa nekik a helyes utat. Aztán eső után köpönyeg, mert gyerekként felelősségérzet híján követnek el olyan dolgokat, amit aztán később felnőttként már bűncselekménynek nevezünk és a lejtőn nincs megállás. Itt ismét a szülői felelősség hiánya jelentkezik. Felnőttként nehezebb visszatéríteni valakit a helyes útra, pláne, ha az nehezebb, mint az általa járt, de tisztességtelenebb út. Nos, összefoglalva mondandóm lényegét, meg kell állapítani, hogy a mélyszegénységben élők, persze van kivétel, java részt maguknak köszönhetik, hogy oda jutottak és nehéz, vagy szinte lehetetlen kikeveredni. Erre még a szociális háló sem képes, az csak tűz oltására való. Aztán, hogy mi lenne a megoldás? Talán a szemléletváltás, jó példamutatás és plátói szigor.”

Mindezt a cikkből idéztem a teljesség nélkül, mert nem emlékszem mindenre, de a lényeg benne van. Sajnos a cikk forrását ne tudom, de igazságot látok benne, ezért teszem közzé. Remélem, tényleg megoldódik a földönfutóvá vált család sorsa és Ők tanulva a történtekből, következő lakásukat megfelelően fogják karbantartani, ami nem vezethet tragédiához! Ámen

Jó üzlet Nevelőszülőnek lenni?

2017 március 2, csütörtök

Nem sajnáltatni akarom a Nevelőszülőket, csak érzékeltetni szeretném, mennyire „üzlet” ma Nevelőszülőnek lenni Magyarországon. A lentebb megjelent iromány 2015-évi elszámolások szerinti, tehát már akkor is ez volt a juttatás, azóta csak a árak emelkedtek. Persze mondhatják sokan, hogy nem muszáj csinálni, de mást sem. Nem muszáj csinálni, csak kell. Egyre több az olyan gyermek, aki önhibáján kívül kerül állami gondoskodásba. Sajnos az Állam nem szülő. A nevelőcsaládok sem pótolják a vér szerinti családot, de közelebb állnak hozzá, mint az állami intézmények. A gyerekek a jövőnk, de tőlünk függ, milyen jövő lesz az. A nevelőszülő megpróbálja azokat a gyerekeket felnevelni, akiknek a szüleik nem tudják megadni mindazt (okokat ne firtassuk), amit a vér szerinti család nem tudott megadni. Természetesen a vér szerinti szülő szeretetét semmi nem pótolhatja, de valamilyen kötődés mégis kialakul, ami adhat egy bizonyos bizalmat és megbecsülést. Örülnénk, ha egyre többen gondolnák azt, hogy ez a hivatás követendő, mert elhivatottság nélkül nem működik és egyre többen vállalnák azt, hogy felnevelnek olyan gyerekeket, akiknek szüleik nem tehetik meg ugyanezt. A GYEREK NEM TEHET SEMMIRŐL! Nem egyszerű és nem könnyű hivatás, de több. mint tíz év távlatából kijelenthetem, hogy a legszebb dolog szülőnek lenni, még ha „csak” Nevelőszülő is. Természetesen oldalakat lehetne írni a témáról, de ez a bejegyzés, csak érzékelteti a mai világunkban kialakult állami gondoskodást. Felvetésem oka: egyre több helyről hallom, hogy mekkora nagy üzlet a nevelőszülőség. Blogomban olvashatják, mekkora üzlet!

 

Gyermekenként a nevelőszülőknek fizetett nevelési díj és külön ellátmány részletezése és felhasználása (ez az összeg csak a gyermekre költhető, ellenőrzik, el kell tudni számolni vele):

Normál szükségletű gyermek után:

Nevelési díj: 34.200/hó = 1.140 Ft/nap
Ellátmány: 8.550/hó= 281 Ft/nap

Családi pótlék: 14.800.-Ft.

Összesen: 57.550.-Ft/gyermek /hó

Különleges szükségletű gyermek után:

Nevelési díj:39.900/hó=1.290Ft./nap

Ellátmány: 9.975/hó=320 Ft./nap

Családi pótlék: 23.500.-Ft.

Összesen: 73.375.-Ft./gyermek/hó

Ebbe a kategóriába tartozik, az étel allergiával küzdő, pl./glutén/ érzékeny, vagy cukor- betegséggel küzdő gyermekek, akik nagy odafigyelést, és különleges étrendet igényelnek.

Ezekben az esetekben plusz 50%-os az étkezésre fordított összeg.

Költségként elszámolható:

Étkezés: 19.350.-Ft/hó=630.- Ft /napi ötszöri étkezés (mely összeg nem fedezi a szükségleteket, a napi ötszöri étkezés költségét napi 800,- Ft-nál kevesebb összegből nem lehet biztosítani, akár a gondozási helyen, akár oktatási intézményben étkezik a gyermek)

Ruházat: 6.800.-Ft/hó (mely összeg nem fedezi a szükségleteket)

Zsebpénz- átlag: 3.420.-Ft - 1.425.-Ft (3-10éves) 3.705.-Ft (10-14éves) 5.130.-Ft (14év felett)

Összesen:29.570.-Ft

Maradvány:27.980.-Ft

Ebből az összegből kell pótolnunk az étkezést, mely minimum 5.500,- Ft, valamint a ruházatra felhasználható költséget is havonta minimum 1.000,- Ft-tal pótolni kell.

A maradványunk így : 21.480,- Ft

Egyéb rendszeres havi kiadások: rezsi gyermekre eső része, gyógyszer, vitaminok, tisztálkodás (tusfürdő, fogkrém, mosószer, öblítő, mosogatószer, tisztítószerek, pelenkás gyermeknél: pelenka, popsitörlő, kenőcs, stb.), osztály- vagy csoportpénz, bérlet, utazás, szakkör, különóra, iskolába- óvodába havi tisztasági csomag

Egyéb rendszeres havi kiadások részletezve:

rezsi: 7.000,- Ft – 15.000,- Ft

gyógyszer: 1.000,- Ft – 8.000,- Ft

vitamin: 500,- Ft – 4.500,- Ft

tisztálkodás: 3.000,- Ft – 14.000,- Ft

osztálypénz: 300,- Ft – 2.500,- Ft

bérlet, utazás: 1.500,- Ft – 6.500,- Ft (pl. helyi és távolsági tanuló bérletek)

szakkör, különóra: 500,- Ft – 2.500,- Ft

tisztasági csomag iskolába: 500,- Ft 800,- Ft

Egyéb havi rendszeres kiadások összege: 14.300,- Ft – 53.800,- Ft melyet a 21.480,- Ft-os maradványból kell kigazdálkodni, továbbá ebből az összegből kell még az egyéb nem rendszeres havi kiadásokat is fedezni (pl. beiskolázás, ballagás, szemüveg, nyaralás, stb.)

A havi rendszeres kiadásokon kívül vannak az egyéb nem rendszeres kiadások, melyek szintén nagy anyagi terhet jelentenek a nevelőszülőknek. A beiskolázások, a gyermekek ballagása és pl. a gyógyászati segédeszközök megvásárlása olyan kiadások, melyeket nem lehet halogatni és amelyek több tízezer forintos költséget jelentenek.

Több nevelőszülős család évek óta nem volt nyaralni, nem tudta a nevelt gyermekek által elhasználódott bútorait lecserélni, a lakását felújítani-átfesteni, mivel tartalékaikat felélték és havonta, rendszeresen a saját jövedelmükből pótolták/pótolják a nevelt gyermekek ellátásához szükséges hiányt.

Egyéb nem rendszeres kiadások: névnap, születésnap, karácsony, húsvét, farsang, színház látogatás, bábszínház, ballagás, beiskolázás, osztálykirándulás, családi nyaralás, szemüveg vagy egyéb gyógyászati segédeszköz, bútorcsere (pl. íróasztal, szék, ágy, stb.), tartós használati cikk vásárlása pl, televízió, számítógép, kerékpár, szórakozás, kultúra, stb.

Egyéb nem rendszeres kiadások részletezve:

névnap, születésnap, karácsony, húsvét, farsang : 1.500,- Ft – 5.000,- Ft / alkalom

színház látogatás, bábszínház : 500,- Ft – 3.000,- Ft / alkalom

ballagás (óvodai, iskolai): 12.000,- Ft – 30.000,- Ft (ruha, tabló, bankett, fénykép, virág, stb.)

beiskolázás: 30.000,- Ft – 55.000,- Ft (írószerek, füzetek, tankönyvek, táska, sportfelszerelés)

nyaralás : 20.000,- Ft – 40.000,- Ft

bútor (pl. ágybavizelős gyerekeknél az ágyat gyakran kell cserélni) 15.000,- Ft – 50.000,. Ft

gyógyászati segédeszköz : 5.000,- Ft – 45.000,- Ft

egyéb eszköz (pl. kerékpár) 15.000,- Ft – 25.000,- Ft

Egyéb nem rendszeres kiadások összege: 84.500,- Ft – 223.500,- Ft és ebben az összegben nincs osztálykirándulás, nincs vásárolva tartós használati cikk (pl. számítógép, televízió, ami minden gyermek igénye) és nincs egyéb szórakozás (ami sok kamasz gyermek igénye).

A jelenlegi normatívából nincs lehetőség az alapvető szükségleteken túli igények kielégítését biztosítani, amit természetesen a nevelőszülők saját jövedelmükből, megtakarításaikból, hitelekből biztosítanak, ami az életszínvonaluk hónapról-hónapra történő csökkenéséhez vezet.

A gyermekvédelmi szakellátásban nevelkedő gyermekek, valamint az utógondozottak után járó normatív állami támogatás összege hat éve nem emelkedett, annak ellenére sem, hogy erre az ombudsman 2010-ben javaslatot tett (AJB-6424/2010, és AJB-680/2011 AJB 2478/2011). Dicséretes, hogy az elmúlt három és fél évben eddig összesen hatszor emelkedtek a nyugdíjak és jövőre az infláció tervezett mértékével, vagyis 2.4 százalékkal ismét emelkedik, az viszont elszomorító, hogy a kormány elfeledkezik a társadalom legsérülékenyebb tagjairól. Az intézkedések hiánya a nevelőszülői családok anyagi helyzetének drasztikus romlásához vezet, hiszen a jövő évi költségvetés sem tartalmazza az ellátmányok emelését.

 

Megoldás?

2017 március 1, szerda

Sorsunk, jövőnk?

Minden nap olvasni, hallani, hogy az ellenzéki pártok kritizálják a kormányon lévőt. Mélyszegénységbe élőkről, minbálbéren tengődőkről, hirtelen meggazdagodott emberekről és kimentett vagyonokról szólnak a hírek. Természetesen minderről tudni kell, hallatni kell a hangunkat és segíteni a rászorulóknak. Sajnos egyre többen vannak, nagyon sokan veszítették el lakásukat, életüket a kormány belpolitikája miatt. Bankok tettek tönkre családokat kormányzati segítséggel. Ez van! Mondhatnánk, de javarészt Mi tehetünk róla, mert birkák vagyunk és hagyjuk. Megválasztottuk ezeket a degenerált, gátlástalan barmokat, most isszuk a levét. Azért csak megkérdezem, hogy a sok ellenzéki kritika mellett van-e olyan ellenzéki szervezet, aki konkrét tényekkel és nem ígéretekkel győzne meg Bennünket választókat, hogy lehet másként is vezetni egy országot és lehet másképp is kezelni a multik és a bankok ténykedését. Sajnos nem látom, hogy bárki is szembe szállna a multikkal és a bankokkal. Az a tapasztalatom, hogy bárki került hatalomra, az mindig a zsebét tömte és toronymagasan le@arta a MAGYART. Úgy gondolom, ne legyen igazam, hogy az elkövetkező választáson nyertes párt vagy koalíció sem lesz semmivel másabb, mert az emberek gyarlók és telhetetlenek. Megfélemlített országban élünk. Most mindenki elszámoltatásról beszél és vagyonelkobzásokat ígér, de senki nem beszél a megoldásról. Senki nem beszél a szegény emberek felemelkedéséről, hogy ne nyomorogjunk Európa közepén. Kérem tisztelettel: Valaki egyszer mondja már meg a tutit és ígérem, minden erőmmel azon leszek, hogy győzzön az a szervezet, amelyik nem csak ígér, hanem tényleg elszámoltat, megtorlás nélkül, törvényesen és mindenkire egyformán sújt le! Remélem, még megérem a felemelkedést és nem az ükunokák fogják meglátni a Mészárosok, Csányik, Orbánok, Matolcsik, Andy Vajnák bukását és felelősségre vonását. Sajnos Én még elképzelni sem tudom, miként lehetne ezt a sok elherdált vagyont visszaadni a jogos tulajdonosának, a NÉP-nek, de remélem, van valaki, aki megoldást tud erre és a korrupció felszámolására, hogy ne legyünk Dél-Amerikai országokhoz hason ló sorsúak. Ámen!

Változást akarok!

2017 február 10, péntek

Elnézést, hogy megint háborgok, de most már el kell mondanom. Úton-útfélen, de legfőképp a neten hallani, olvasni, hogy kicsiny országunk nem jól működik. Így van. Sokunknak nem tetszik és ezt el is mondjuk, le is írjuk, de úgy érzem semmi nem változik. Biztosan kevés, amit teszünk. Halkan mondjuk mert nem hallják meg szavunkat, vagy nem akarják meghallani. Megfélemlített emberekről írunk, de semmit nem teszünk ellene, pedig van jó példa előttünk, lásd Román tüntetés. Felelősségre vonásról beszélünk, ami majd eljön, de lehet meg sem érjük. Sokunknak nem jó, de tehetetlenek vagyunk. Nem jó az egészségügy, az oktatás, a megélhetés, a kizsákmányolás, de hagyjuk. Honfitársaink elmenekülnek, mert élhetetlen lett országunk, de mi lesz azzal, aki nem mehet el? Mi lesz a jövőnkkel, gyermekeink jövőjével, ha mindent annyiban hagyunk. Banki rendszerünk-höz képest Panama kutya füle. Ezt is hagyjuk. Tudjuk, hogy anarchia uralkodik itt, de csak beszélünk. Tudjuk, hogy jönnek a választások, de még mindig a jelenlegi kormányzó párt vezeti a listákat. Miért? Meddig még? Ismerjük történelmünket, ahol iskolásként elszörnyülködtünk magas adókon, kizsákmányoláson, tizeden, inkvizíción, gyermekmunkán, de mégis tűrjük, hogy saját honfitársaink döntsenek bennünket nyomorba azért, mert Ők telhetetlenek és meg akarják mutatni, hogy milyen birkák vagyunk. Hát csak tűrjük! Ne vigasztaljon senkit a pokolra jutás, mert ettől még nekünk nem lesz jobb. Senki ne legyintsen, hogy nekik sem lesz könnyebb a föld és nem viszi a feje alatt a vagyont. Igaz! Igaz, de nem vigasz. Nem tudok tanácsot adni senkinek és nem is akarok, de a mostani középkorosztály és a fiatalok fogják megszenvedni a jelenlegi helyzetet, mert az idősebbeknek még volt valamicske örökségük (nem csak anyagi, hanem erkölcsi és tudás béli is), nekik már nem lesz. Öröklik a tartozásokat, tapasztalatként, meg a nyomorba döntött szülők mindennapos túlélését, szenvedését öröklik meg. Hát ezt akartuk?! Igazság mellett kiállókat törölnek el a föld színéről, kergetnek öngyilkosságba, mert itt már semmi sem szent! (Sándor Mária) Úgy érzem valamit nagyon elrontottunk. Még szeretném megérni, hogy valaki egyszer olyat írhat, hogy fordult a kocka, de attól tartok, hogy amit az utóbbi pár évben cselekedtek vezetőink, az sok-sok év kemény munkája lesz visszaállítani. Ne adjuk fel! A Magyar ember még mindig talpra állt, csak egyszer legyen valaki, aki másként gondolkodik és változást akar. Hát azt mondom, Őt segítsük teljes mellszélességgel és akkor valóban elkövetkezhet a számonkérés és a magyar ember ismét egyenes gerinccel , emelt fővel járhat.  Bátran nézhetünk majd gyermekeink szemébe, mert mertünk tenni és ki mertünk állni magunkért.  Ámen

Nem ezt akartuk!

2016 szeptember 12, hétfő

Negyven évvel ezelőtt vágyódtunk a szabadságra, útlevélre, „nyugati” cuccokra. Akkor nem volt lehetőség, vagy legalábbis nem mindenkinek arra, hogy utazhasson, luxuscikkeket vásároljon, sőt még tv sem volt mindenkinek. Nem volt autó, nem volt wellnes, de játszottunk, barátkoztunk és a felnőttek tervezhettek. Vágyódtunk sok mindenre, de tudtuk, hogy nem elérhető, ezért belenyugodtunk. em volt jobb élet, de kiszámítható, tervezhető és véleményem szerint élhetőbb. Nem adósodtunk el a jobb jövőért cserébe, ezért szerényen, de nem hónapról hónapra éltünk. Nem fizettük az államnak a sarcot, mint most és nem nyögtük szüleinktől megöröklött adósságokat. Nem panaszáradat hangzott el, ha ismerősök találkoztak és nem haverokkal voltunk körülvéve, hanem barátokkal. Nem volt harminc féle kenyér a boltok polcain, de ami volt az ehető volt, akár több napig is. Nem volt száz csatorna a tvben, de ami volt az nézhető volt. Nem tömték a fejünket sok maszlaggal, nem vezettek félre a hírekben. Vagyis nem volt ennyi hazugságáradat, mint most. Szóval! Úgy gondolom, hogy a sok elégedetlenség, megkeseredettség, depresszió zömébe a Mi hibánk. Nem akartuk mi ezt, vagyis nem így. Az hogy így alakult, az már a sok népnyúzó beállítottságú, harácsoló, hajhász emberek hatalomra kerülésének következménye. Ami meg ezután jön, az már a kikerülhetetlen következmény. Azt gondolom, hogy a megkeseredett, fásult és megfélemlített emberek egyelőre nem képesek másra, mint kommenteket írni, megosztani a mások keserűségét és sajnálkozni a múlton. A jövőbe meg nem is gondolok bele, mert tervezhetetlen és élhetetlen egy bizonyos réteg számára. Talán ha egyszer olyan emberek kerülnek az ország vezetésének élére, akik tényleg mást akarnak és teszik is, akkor megcsillanhat a fény az alagút végén. Addig sajnos egyre mélyebbre húz sok embert a fertő és írhatunk mi zengzetes írásokat, ha senkit nem érdekel. Nem érdeke egyelőre senkinek, hogy mások is jobban éljenek. Talán egyszer megérjük az igazságszolgáltatást, elszámoltatják a korruptokat vagyonukkal, elkobozzák a tisztességtelenül szerzett milliárdokat és felelősségre vonják mindazokat, akik lehetővé tették ezt a szövevényes korrupciót az Offsore kapcsolatok szövevényét és az átláthatatlan barátoknak átjátszott gazdagodást. Úgy gondolom, hogy országunk talpra állása a II. világháború után sokkal hamarabb sikerült, mint a mostanra teljesen leamortizálódott Szülőföldünk minden lakójával, teljes terjedelmében, ha még beszélhetünk ilyenről. Megkeseredtünk, elfásultunk és nem tudjuk, hogyan vessünk véget a mostani helyzetnek és miként kezdjünk hozzá az újjáépítéshez. Lebombázott országunkat könnyebb volt újjá építeni, mint  a mostani kaotikus (már-már anarchiába hajló)állapotokat rendbe hozni. Van pár példa a világban elszámoltatásokra, remélem még megérem itthon is a felelősségre vonások korát. Isten úgy segéljen! Ámen

Mindenhol ezt hallani

2016 szeptember 12, hétfő

A vízcsapból is ez folyik, mindenki erről beszél, de megoldást a kevésbé tehetős réteg számára nem hallottam. azt mondják, hogy nyugdíjelőtakarékoskodjunk (micsoda megfogalmazás), mert mire a mostani középkorosztály nyugdíjas lesz, nem lesz nyugdíj. Eszerint ha állami nyugdíj nem lesz(mert nem lesz, aki fizesse) akkor minden nyugdíjasnak a megtakarításából kellene élvezni a jól megérdemelt nyugdíját. Nos ez biztosan rendben is van így, hiszen 23 (becslés) év aktív munkavégzés alatt havonta 12-13 ezer forintot félretéve, talán lesz annyi nyugdíj, hogy nem hal éhen a friss nyugdíjas és élvezheti a pihenést. Nos ha ez igaz, akkor biztosan nagyon sokan meglépnék ezt a lehetőséget. Nos itt a bibi! Az az igazság, hogy nagyon kevés olyan ember él ma Magyarországon, aki a havi jövedelmének tíz egynéhány százalékát el tudja takarékoskodni. Sokan hónapról-hónapra élnek, gyerekeik iskoláztatása, ruháztatása, eltartása sokszor erőn felüli teljesítményt kíván. Akkor miből takarékoskodjon? Amiről még nem ejtettem szót, az az, hogy sokunk emlékezetében élénken él a közelmúlt, hogy anno takarékoskodni kezdtünk magánnyugdíjjal, és pár év múltán ezt tollvonással elvették. Hát ezért ódzkodnak többen az ilyetén takarékoskodástól. Azt gondolom, megint valakinek szüksége van egy kis mellékesre! Szeretnék beszélni azzal az emberrel, aki meg tudja mondani, hogy mi lesz huszonöt év múlva! Az nagyon valószínű, nyugdíj nem lesz, de ezt olyanok mondják, akik el fogják intézni, hogy ne legyen. Most nem térnék ki az elintézés módjára, biztosan mindenki tudja. Most már csak annyit, hogy kíváncsivá tesz a mostani helyzet elfogadása és nagyon szomorúan tapasztalom, hogy megint a Magyar nyúzza a Magyart.  Sok véleményt olvasok, de nem látom értelmét a kommenteknek. Semmi nem fog változni addig, míg pár harácsoló, élősködő, korrupt ember kihasználja, befolyásolja vagy megfélemlíti a Magyart. Ébresztő!

 

Mit érzek!

2016 július 9, szombat

Hogy mit érzek? Nem tudom elmondani. Túléltem egy Súlyos tüdőgyulladást, mikor is már az orvosok sem fűztek sok reményt gyógyulásomhoz. Felépültem! Utána beszereztem egy tumort, melyet műtét és chemotherápia után átvészeltem. Egyéb kezeléseket kaptam, leszázalékoltak 53 évesen, hadrafoghatóságomat elvesztettem, kialakult szívbetegségem, melyet próbálok szinten tartani. Mindezek ellenére, aki szembejön az utcán, nem mondaná, hogy beteg vagyok, sőt hála Istennek, nem is érzem magam annak, bár sokszor érzem, hogy nem vagyok olyan, mint régen. Persze nem is lehet, hiszen életem javarészt már elmúlt. Nem panaszkodom, csak érzem, hogy nem vagyok már hasznos sem magamnak, sem családomnak, sem a környezetemnek. Rossz érzés. Mikor még tettre kész voltam, megbékélésről szó sem esett, mindig szóvá tettem olyanokat, amiket most már belenyugvással fogadok. Nem tehet senki a helyzetről, mégis hibásnak érzem magam. Tehetetlen és fáradt vagyok. Nem tehetek meg olyat, amit előtte nevetve megtettem. Fáradt vagyok, mert pár száz méter séta már elfáraszt. Én, aki sosem gondoltam volna, hogy egyszer ide jutok. Nem látszik rajtam, hála Istennek, de belül valami romlik, és egyre csak romlik. Pozitívan gondolkodj, mondják, és Én tisztában vagyok vele, hogy sokat jelent a hozzáállás, de sokszor elgondolkodtat, hogy miként tegyem, mert hiányzik egy   igaz barát, bár van sok ismerősöm. Miért nincs rokonom, családtagjaimon kívül?! Azért, mondják, mert ilyen az élet. Hát ez sem egy üdvözítő. Miért nem zajlik úgy az életem, mint anno! Pozitívan gondolkodnék, de mindig csak a fájdalom a betegség és a napról-napra romló állapot jut eszembe. Persze nem rombolom magam, nem vagyok depis, csak a tények erősebbek. A sorozatos légszomj, a gyengeség és a tehetetlenség érzése gyengíti pozitív hozzáállásomat. Mindezek ellenére bízom és élek, mert a gyerekeim felnevelése és a családom ezt kívánják, és egyelőre úgy néz ki, hogy Ők győznek. Remélem, nem a finisben vagyunk és még sok minden van vissza, amire fel kell készülnöm, de a mobilom csengése hiányzik, mert aki régebben hívni szokott, az már csak a múlt.  Közel kettőszáz telefonszám közül, mely a címtáramban volt, mára huszon pár maradt. Leredukálódtam Egyszer egy idős és bölcs ember azt mondta nekem, hogy az a ló, amelyik nem tud már húzni, elveszti gazdája törődését, külön zárják a többiektől és kevesebb figyelemmel veszik körül. Nos, Én megértem annak a lónak az érzéseit, mert biztosan neki is vannak, csak senkit nem érdekel! Azt hiszem kiírtam magamból egyenlőre mindent, de mindenkit kérek, hogy úgy olvassa, mint egy rövid mesét, mert tulajdonképpen az is, csak ez igaz!

Élet a halál után

2016 február 12, péntek

2014-ben egy nagyon súlyos kétoldali vírusos tüdőgyulladást szenvedtem, melynek következményeként jó ideig(pontosan nem tudták az orvosok sem megmondani) meghaltam. Utólag, pár hét Intenzív osztályon történt ápolás után, elgondolkodtam, hogy mi is történt és mire emlékszem. Hát semmire! Nem láttam fényeket, nem pergett le az élet előttem és nem emlékeztem szinte semmire. Azt viszont tudom, hogy mesterséges altatás után nagyon fáradtan és üresen ébredtem. Nem tudtam beszélni, nem tudtam írni és nem tudtam segítség nélkül még ülni sem. Hosszú folyamat(kb. négy hónap) után tudtam ismét kommunikálni, de írni sokáig nem ment, legalábbis nem olvashatóan. Aztán mikor úgy éreztem meggyógyultam (és tényleg jól is voltam) jött a fordulat: melltumort diagnosztizáltak. Van valaki a szűkebb környezetemben aki így magyarázta a betegséget: Isten megmentett a tüdőgyulladásból, de az Ördög követeli a jussát, ezért támadott meg a RÁK.Hát Én nem hittem és minden erőmmel azon vagyok, hogy meggyógyuljak. Mióta megoperáltak és mindenféle kezelésen túlestem illetve még most is tart némelyik, úgy döntöttem, hogy nem hagyom magam és azért is kigyógyulok ebből is. Amiért viszont leírtam történetemet az az, hogy mióta kiderült ez a fránya betegség, azóta többször ébredtem halálfélelemre. Vert a víz, hideg veríték futkosott a hátamon, szorított a mellkasom és légszomjam volt. Aztán több perc elteltével ki kellett mennem a levegőre, ahol mély levegővételek után sikerül visszaállítanom közérzetemet. Reményeim szerint ezeken az ijesztgetéseken is túl leszek, mert idézve iménti ismerősömet: Téged még nem engedett el az ördög, magáénak akar és ezek a szokásos tünetek. Hát így élek, de nem adom fel.